“Tebenned bíztunk eleitől fogva…”: Zene lesz a Református félóra középpontjában

A február 6-i adás tartalmából.
 

Ismét a zene lesz a március 6-i Református félóra középpontjában. Ön szerint mit jelent ez a szókapcsolat: keresztyén zene? Azt talán könnyebb megítélni, mi nem az… például erről is beszélgetünk Horváth Gergely református rádióssal, a Petőfi Rádió Kulturfitnesz c. műsorának egykori szerkesztőjével, műsorvezetőjével. Szó lesz a ’Kinek mondjam el vétkeimet’ című Friderika dalról és annak Zorán-feldolgozásáról valamint a Szikra-díjról is.
Ismerjék meg a kübekházi Kollár Martin tehetséges klasszikus gitárost! Őt a Magyar Református Szeretetszolgálat – Nyilas Misi Újratöltve nevű programján keresztül – három éven át anyagilag és szakmailag támogatja azért, hogy kibontakoztathassa tehetségét. Martin tehetségéről Pintér Béla keresztény zenész beszélt műsorunknak.
Hallhatnak arról is, miként árnyékolják be politikai óriásplakátok a kárpátaljai magyar reformátusok életét, illetve hogy – ezek ellenére – hogyan bíznak és mondanak igent az életre Kárpátalján. Zán Fábián Sándor püspök lesz vendégünk.
Műsorunkban Lakitelek, Nyárlőrinc és Tiszaalpár református lelkészének, Kókai Géza Igei gondolatait hallhatják.

Hallgassa meg!

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth – február 6., csütörtök, 13:30

Szerkesztő: Fekete Zsuzsa
Műsorvezető: Hegedűs Márk

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább