Szlovák nemzetiségi műsor - 10. hét

A március 4-10. közötti adások tartalmából.
 

Március 4., hétfő:
– A Békés megyei Szlovák Önkormányzat hagyományos találkozóját, egyben közgyűlését tartotta Kondoroson. (Bencsik János)
Megszólalók:
– Paulik Antal, szlovák nemzetiségi szószóló ,
– Krajcsovicz Andrásné, Békés Megyei Szlovák Önkormányzat – elnök,
– Tóth Erika, a Békés Megyei Szlovák Önkormányzat Elnök-helyettese
– „Takto vinšuvali v Čemeri” cimű csömöri vőfélyversek, köszöntők, fotókkal gazdagon illusztrált kiadványt bemutatják március 26-én Csömörön
Megszólaló:
Kelemen Ágnes, Furmicska Néptánc Egyesület alelnöke
– „Retaz”című ifjúsági rádiójáték, írta: Peter Holka.
Rendezte: Táňa Tadlánková.
Szereplők: Július Vašek, Martin Parajka, Viktor Blaho, Mária Prechovská, Vladimír Minarovič, Hana Kostolanská.

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Március 5., kedd:
– Kalendárium
– Hírek
– Nemzetiségi információk, programajánló
– Aktuális felhívások
– Ozvena – Budapesti Szlovák Kórus 2019 évi terve.
Megszólaló:
Hollóssy Tiborné, kórus vezetője
– Az egyik legnépszerűbb csabai szlovák rendezvény a szlovák bál, melyet az idén már 45. alkalommal rendeztek meg. A szervezők – a helyi szlovák önkormányzat és a Csabai Szlovákok Szervezete – a hagyományos rendezvényen jelmezbált is szerveztek.
Megszólalók:
Lászik Mihály, CsSzSZ elnöke
Holerné Racskó Erzsébet, OSZÖ elnöke
Pribojszki Judit
Tóth Mihály
– Lastovienka malá /Kicsi fecske/ c. népdalgyűjteményről beszélgetünk
Megszólaló:
Sutyinszki János – szerző

Szerkesztő: Hrubonová Iveta

Március 6., szerda:
– Hírek, időjárás előrejelzés
– Nemzetiségi információk, hírek, felhívások
– Szlovák és nemzetközi évfordulónaptár
– Hamvazószerda, – hamvas szerda a nagyböjt kezdő napja
– Közeledik az alföldi szlovákság éves, nagylaki tudományos konferenciája és az Ondrej Štefanko- díj átadása Romániában(tud.-meghívó: Dózsa)
Megszólaló:
1. dr. Senkár Patrik a 2017-es nagylaki konferencián az alföldi szlovák népi költőkkel foglalkozott.
2.Katarína Melegová-Melichová ,a Szerbiai Matica Slovenská volt elnöke előadásában a szlovák néprajzi értékek összegyűjtéssel foglalkozott
3.Miroslav Kmet’, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem docense egy néprajzi témát dolgozott fel: a szlovák parasztok világi babonái
– „Kabelka” (Ridikül) című női magazin
– Viselkedéskultúra– Etikett iskola
– Beszédek, köszöntők
Megszólalók:
1. Barbara Štubňová – író, szerkesztő (Pozsony)
2. Anton Bódis – protokoll szakértő( Pozsony)

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Március 7., csütörtök:
– Hírek, nemzetiségi információk, programajánló: a Vertigo Szlovák Színház márciusi fellépései, a OSZÖ aktuális felhívásai
– A Bibiana Gyermek Művészeti Központ kiállítása Pozsonyban
– A komáromi Selye J. Egyetem Szlovák tanszékének nemzetközi projektje a szlovák magyar nyelvhasználatról, melyben részt vesz a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete is. Dr. Tóth Sándor János – a komáromi SJ Egyetem szlovák tanszékének tanszékvezetője
– Riport a kétnyelvűségről, a szlovák –magyar vegyes családok nyelvhasználatáról Nagykürtösön és környékén-Dr. Ladislav György, a SZTE szlovák nyelvi lektorával beszélgetünk

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Március 8., péntek:
– Beköszönés, műsorismertetés
– Hírek
– Aktuális felhívások
– Szlovákia az Utazás 2019 kiállításon. megszólalók: Jelinková Sona, Szlovák Turisztikai Képviselet, Budapest, Zvoník Slavomír, idegenvezető, Nagyszombat, Kovács Zoltán, Közlekedési minisztérium, Pozsony
– A Móra Ferenc Múzeum a több mint 1,2 millió nyilvántartott műtárgyat magában foglaló közgyűjteményével az ország legnagyobb megyei hatókörű városi múzeumainak egyike. Igen gazdag régészeti, természettudományi, néprajzi, képzőművészeti, numizmatikai, történeti gyűjteménnyel rendelkezik. A múzeum néprajzi gyűjteményéről Tóth István, muzeológussal beszélgetünk.
– Domov z plastelíny c. rádiójáték – pozsonyi anyag, író: Karol Horák,rendező: Henri Grozen, Színészek: Marek Geišberg, Martin Horňák, Renáta Rundová, Jana Pilcová, Michal Gazík

Szerkesztő: Hrubonová Iveta

Március 9., szombat:
Vallási műsor (szerkesztő: Hrubonová)
Dénes Takács, katolikus pap, prédikációja – Elkezdődött a Böjti időszak
Április 13-én Terényben a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete szervezi a Szlovák Tájházvezetők Országos Konferenciáját .
Megszólaló: Katalin Király PhD., intézet igazgató
Szlovák néprajzi gyűjtemények
megszólalók:
– Dr. Krupa András etnográfus (archív anyag)
– Andó György a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója
– Tószegi Erzsébet (archív anyag)

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Március 10., vasárnap:

Válogatás a héten elhangzott érdekesebb riportokból:
1. A Békés megyei Szlovák Önkormányzat közgyűlése Kondoroson
Megszólalók: Paulik Antal, szlovák nemzetiségi szószóló , Krajcsovicz Andrásné, Békés Megyei Szlovák Önkormányzat – elnök, Tóth Erika, a Békés Megyei Szlovák Önkormányzat Elnök-helyettese
Ozvena – Budapesti Szlovák Kórus 2019 évi terve.
Megszólaló: Hollóssy Tiborné, a kórus vezetője
2. 45. szlovák bál Békéscsabán. A szervezők – a helyi szlovák önkormányzat és a Csabai Szlovákok Szervezete – a hagyományos rendezvényen jelmezbált is szerveztek. Megszólalók: Lászik Mihály, CsSzSZ elnöke, Holerné Racskó Erzsébet, OSZÖ elnöke, Pribojszki Judit, Tóth Mihály

3. „Ezüst úton a bölcsőtől a .-ig” –az Andy Warhol műveit bemutató kiállítás megnyitóján jártunk Békéscsabán, a Munkácsy M. Múzeumban
– Megszólalók:
– Fekete Péter, Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős államtitkára
– Sipos Ildikó-Igazgató-Szlovák Intézet Budapest
– Emil Kuchár Szlovákia békéscsabai főkonzulja
– Ando György –igazgató MMM
– Herceg Tamás országgyűlési képviselő
– Gyarmati Gabriella-művészettörténész
– Dr. Rudolf Dubkala- galéria igazgató-Eperjes
– Molnárné PribojszkiJudt –rajztanár , Békéscsabai Szlovák Gimnázium
– Martin Cubjak- múzeumigazgató AW MMM Medzilaborce

4. Női magazin – az etikettről Megszólaló: Barbara Stubnová, Anton Bódis

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább