Roma magazin: Újraéleszteni az iskolát

A február 25-i adás tartalmából.
 

Különleges és változatos összművészeti programokkal várta a közönséget az idei Cziffra Fesztivál. A koncertek mellett voltak tudományos előadások és a képzőművészet is hangsúlyt kapott a rendezvényen. A fesztivál kísérőprogramjaként mutatták be Bada Márta festőművész legújabb alkotásait a MOM Kulturális Központ lépcsőház galériájában. A kiállítást február 28-ig láthatják az érdeklődők.

Újraéleszteni az iskolát – ez a célja a csobánkai általános iskola dolgozóinak, akik szeretetteljes légkörben, minőségi oktatással és művészeti foglalkozásokkal segítik a gyerekek fejlődését. A tanulásban sokat segít a településen évek óta sikeresen működő tanoda is. Hiánypótló oktatási és kulturális tevékenységük mellett fontos céljuk a közösségteremtés, jelenlétük sokat jelent a hátrányos helyzetű tanulóknak.

Pápai Joci nyerte a közmédia eurovíziós dalválogató versenyének második elődöntőjét. A zsűri első helyen, 45 ponttal juttatta az idei verseny döntőjébe „Az én apám” című dalt, Molnár Ferenc Caramel és Pápai Joci közös szerzeményét. Ezt hallhatják mai műsorunk végén.

Roma magazin – Duna – február 25., hétfő, 6:45

Ismétlés aznap 13:20-tól a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább