×

Domovina: 70 éve együtt

A december 31-i adás tartalmából.

70 éve együtt – a Magyarországi Szlovákok Szövetségének születésnapja
November 10-én Budapesten, a József Attila Művelődési Központban a Magyarországi Szlovákok Szövetsége 70. születésnapjának tiszteletére zengett a magyarországi szlovákok himnusza. Legrégebbi civil szervezetünket ugyanis 1948. december 19-én alapították. A kivételes évfordulót pedig több száz magyarországi és anyaországi szlovák jött el megünnepelni. A Magyarországi Szlovákok Szövetsége határainkon túl is a szlovákság erős bástyája. Nem csoda hát, hogy a születésnapi rendezvény fővédnöke Ľubica Laššáková, a Szlovák Köztársaság kulturális minisztere és Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese volt.
„A szlovák harangok visszhangjai” című műsorban szövetségünk aktív, fiatal tagjai együtt léptek fel a szlovákiai, besztercebányai Mladosť Néptáncegyüttessel. Majd a kassai Železiar Néptáncegyüttes is kivételes repertoárral köszöntötte a születésnaposokat.
S a beszélgetések nemcsak a múltról szóltak, hanem a stafétát átvenni kész, erős ifjú generáció jövőbeli terveiről is.

szerkesztő-rendező: Antala Zsuzsanna
operatőr: Szögi László
vágó: Raffai Csongor

2018. december 31., hétfő, 7:15 Duna
ism.: 2018. december 31., hétfő, 13:50 Duna World

Szerkesztő-rendező: Antala Zsuzsanna
Szerkesztő munkatárs: Bencsik János

Tovább a műsor oldalára >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //mediaklikk.hu/wp-content/uploads/sites/4/2018/12/szlovak_szovetseg_70.mxf_.00_01_46_12.Still001-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább