×

Ukrán nemzetiségi műsor: Az Önkéntesek Nemzetközi Napja és Ukrajna Méltóság és Szabadság Napja

A december 14-i adás tartalmából.

2018. december 7-én Budapesten, az Ukrán Országos Önkormányzatban bemutatásra került Irina Hlohova-Poliscsuk “A háború tekintete” című fényképkiállítás. Irina 2014-től önkéntesek segítőjeként, 2015 októberétől pedig már önkéntesként szolgál a kelet-ukrajnai fronton.
A fotókiállítás az Önkéntesek Nemzetközi Napja és Ukrajna Méltóság és Szabadság Napja alkalmából került megnyitásra, ami nem véletlen egybeesés, hiszen annak érdekében, hogy Ukrajna leverje az orosz agressziót erős hadseregre van szüksége, ám az önkéntesség továbbra is kiemelkedő szerepet játszik a győzelem kivívásában.
A rendezvényen jelen volt Olekszandr Atya is, az Ukrán Pravoszláv Egyház Kijevi Patriarchátusának képviselője, önkéntes zászlóaljak és Ukrajna Belügyminisztériuma-, és Fegyveres Erői irányítása alá tartózó zászlóaljak katonai lelkésze.
Fontos hozzátenni, hogy a rendezvényt megelőzően, december 6-án a budapesti Szent Flórián Templomban közös imádságra került sor Ukrajna békéjéért, ami a fentebb említett Olekszandr atya vezénylésével zajlott.
A misén a jelenlévőkhöz szólva Ljubov Nepop, Ukrajna Magyarországi Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete elmondta, hogy ma, az orosz agresszió szégyenletes jelenléte közepette fontos megőrizni a hitet, továbbá kihangsúlyozta, hogy az azovi-tengeri orosz agresszió következtében fogságba esett ukrán tengerészek kiszabadítása érdekében nemcsak az ország vezetésének és lakosságának kell mozgósítania magát, hanem fel kell hívni a nemzetközi közösség figyelmét is.
Ezt követően a jelenlévők a Tarasz Sevcsenko szobornál közös flashmobot tartottak Ukrajna támogatására. #PrayForUkraine #ActForUkraine.

Az adásunkban interjút Olekszandr Atyával, az Ukrán Pravoszláv Egyház Kijevi Patriarchátusának képviselőjével, katonai lelkésszel hallgathatják meg.

Ukrán nemzetiségi műsor minden pénteken 13:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!

Szerkesztő-műsorvezető: Sipajlo Igor

Tovább a műsoroldalra>>>

 

Videó ajánló

Olvasson tovább