Ukrán nemzetiségi műsor: A Magyarországi Ukrán Nemzetiségi Színház fennállásának 15. évfordulójának ünnepsége

A december 7-i adás tartalmából.
 

A színház 2003-ban kezdte meg munkáját, első darabjának pedig Ivan Kotlyarevszkij „Natalka Poltavkáját”, az ukrán irodalom klasszikus szerzeményét választották. 2004-ben a testület először, immárom már hat alkalommal vett részt az „Arkusz” nemzetközi fesztiválon.

Az ukrán színházművészet, annak nemzeti sajátosságai, folklór elemei óriási hatást gyakoroltak és érdeklődést váltottak ki a nézőközönségből.

A színház kiemelkedő, jeles helyet foglal el az emberiség kulturális életében, ugyanis segítségével a nézőközönség jobban megismerheti az adott nemzet sajátosságait, létezésének alapelemeit. Kiemelkednek a számottevő események, felszínre jönnek és ezzel egyúttal rendeződnek az esetlegesen felmerülő problémák: legyenek azok történelmi, politikai, társadalmi jellegűek.

Eltekintve a kollektívát ért nehézségeket jelen színművészek folytatták a táncot, új darabokat készítettek, lelki erejüket demonstrálták mind a hazai, mind pedig a nemzetközi színpadon, így terjesztve az ukrán nemzetben rejlő erőt és alkotni vágyást.

A színház a társadalom arca, melynek nincs alternatívája.

Az adásunkban Mihajlo Sztarickij „A két nyúl után” színdarab legszebb részei, valamint interjú a Magyarországi Ukrán Nemzeti Színház művészi vezetőjével, Kormányos Alekszandrával és érdemes ukrán színművésszel Mihajlo Fiscsenkóval hallgathatják meg.

Ukrán nemzetiségi műsor minden pénteken 13:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!

Szerkesztő-műsorvezető: Sipajlo Igor

Tovább a műsoroldalra>>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2018/12/1.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább