A Dal 2019

"Soha nem volt ennyi bulink, mint idén"

Az AWS tagjai a Stand Fesztiválon az M2 Petőfi TV-nek meséltek arról, hogy ez volt életük legjobb nyara.
 

 

 

A fiúk az Én Vagyok Itt adásában elárulták, hogy a sok felkérés egyértelműen az Eurovízós Dalfesztivál hozadéka, nagyon beindította a dolgaikat. „Ezzel bebizonyítottuk, hogy igenis van helye a metálzenének az ilyen fesztiválokon.” – mondta Brucker Bence, a zenekar gitárosa.

A hazai fellépések mellett a srácok külföldre is ellátogathattak a Dalversenynek köszönhetően, mivel meghívást kaptak a legnagyobb európai metál fesztiválra, a németországi Wacken Open Airre, amivel egy nagy álmuk vált valóra.

Az AWS élete leginkább három dologról szól most, melyek közül az egyik igazán egyedülálló. A zenekar szeptemberben egy budapesti színházban különleges akusztikus koncertet ad, ahol 14 dalt adnak elő olyan hangszerelésben, amit először hallhatnak tőlük a rajongóik! A különleges fellépés mellett a banda élete az új lemezük körül forog, ami október elején jelenik meg, a hónap végén pedig be is mutatják élőben a dalokat. Az album 12 szerzeménye közül kettőt már ismerhetnek a rajongók: az egyik a Viszlát Nyár! a másik pedig a nemrég kiadott Hol voltál?

A teljes interjút ide kattintva tudjátok megnézni!

Lead kép: Az AWS hivatalos Facebook oldala

 

 

 

Kapcsolódó Cikkek