Egy hazában: Véget értek a Szerb kultúra napjai Szegeden

A november 18-i adás tartalmából.
 

A Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megjelentette a 2019. évi nemzetiségi pályázatokat. A pályázatokat elektronikusan november 26-ig nyújthatják be a szervezetek, intézmények a következő kategóriákban:
– A nemzetiségi civil szervezetek 2019. évi költségvetési támogatása Ø Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2019. évi költségvetési támogatása Ø Nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósításának 2019. évi költségvetési támogatása
– Ø Az anyaországok/nyelvnemzetek közreműködésével megvalósuló nemzetiségi pedagógus-továbbképzések 2019. évi költségvetési támogatása. A részletes kiírást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján olvashatják az érdeklődők.

November 20-án 18.00 órai kezdettel kezdődik a budapesti Szlovák Intézetben Szvorák Katalin, Kossuth és Európa-díjas énekművész Vandrovacska azaz vándorlás című koncertje. Az esten cseh, morva, szlovák, magyar népdalvariánsok hangzanak el Tölgyfa-testvér című lemezről. A koncert előtt Bartók Béla szlovák, cseh és morva titkai címmel bevezető előadást tart Käfer István professzor.

Az Ukrán Hagyomyányok Háza és az Országos Idegennyelvű Könyvtár irodalmi estet szervez, melynek vendége Miroszlav Docsinec, prózaíró, publicista, filozófus. Az ukrán nyelven zajló beszélgetés november 20-án 17 óra 30 perckor kezdődik Budapesten az Országos Idegennyelvű Könyvtár Rendezvénytermében.

A Szegedi Helyi Szerb Közösség és a Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, a szegedi Nemzetiségek Házában kiállítás nyílt Putnik Szpomenka, Zomborban élő, de újszentiváni származású festőnő műveiből. A november 25-ig látható tárlat megnyitója után az alkotót Mándity Predrág kérte mikrofon elé.

A Fővárosi Görög Önkormányzat és a Kariatidák Kórus Trák estet szervez Budapesten a Ferencvárosi Művelődési Központban. A rendezvény november 24-én 18.00 órakor kezdődik, melyen a Kariatidák Kórusa és az Ellinizmosz tánccsoport mutatkoznak be.

A Kátolyi Horváth Önkormányzat sok szeretettel meghívja az érdeklődpket Katalin napi rendezvényeire. November 24-én este 19.00 órakor folklórműsorral várják az érdeklődőket, melyen a Garai Néptáncegyüttes mutatkozik be. Az esti mulatságon a Zabavna Indrustria zenekar mutatkozik be. November 25-én 15.00 órakor horvát nyelvű búcsúi szentmise lesz a településen, melyet Barics Gábriel plébános tart. Közreműködik a Batinai asszonykórus. A szentmise után a volt óvoda épületében lehetőség lesz a helytörténeti kiállítás megtekintésére is.

Véget értek a Szerb kultúra napjai Szegeden. A programsorozatot, a Szegedi Helyi Szerb Közösség és a Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat szervezték. A több mint két hónapon keresztül tartó rendezvénysorozat összegzésére Farkas Ilonát, a Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnök asszonyát Mándity Predrág kérte fel.

Anyagok:

1. „70 éve együtt”- ezzel a címmel rendezett ünnepséget a Magyarországi Szlovákok Szövetsége , melyet a szervezet megalapításának 70. évfordulója alkalmából rendeztek november 10-én a budapesti József Attila Művelődési Központban. Az ünnepi rendezvényen elismeréseket adtak át, Jelenleg 65 helyi szervezete és több ezer tagból álló bázisa van az országos szervezetnek. Ez a legidősebb és létszámát tekintve a legnagyobb országos magyarországi szlovák civil egyesület. Jelképe a csodálatos hársfa, amelyhez ősidőktől fogva számos mágikus szertartás is fűződött. A szövetség ünnepi rendezvényén Antala Zsuzsanna kolléganőnk járt, aki először Egyedné Baránek Ruzsenkát, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnökét arról kérdezte, mi vár a szervezetre a következő esztendőben.

2. Minden évben a pécsi horvát iskola 7. osztályos tanulói egy hetet töltenek el Zágrábban az ottani testvériskolában, melyet szintén a nagy horvát író, Miroszlav Krlezsáról neveztek el. A két iskola között már régóta működik az a csereprogram, melynek keretében a tanulók részt vehetnek a tanításon illetve betekintést nyerhetnek egy igazi zágrábi család életébe. Az élményekről Sákán Tímea beszélgetett a hetedikesek osztályfőnökével Vörös Zsanettel és két tanulóval, Kovács Danicával és Kántor Milánnal.

3. Határon átívelő Interreg Európai uniós pályázati együttműködés keretén belül november elején 3 táncegyüttes részvételével megrendezték a Koreográfia című 24 órás maratoni programot. Mándity Predrág, kollégánk segítségével ismerhetjük meg az esemény hangulatát.

4. Október 27-én a battonyai „József Attila” Művelődési Központ adott otthont a békési kisváros román kulturális napjának. A rendezvény keretében a helyi „Lucsián Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda gyermekei évről évre színpadra lépnek, hogy közönségnek megmutassák a közönségnek, milyen jól tudnak román nyelven előadni. A Battonyai Román Kulturális Napot évente egyszer rendezi meg a településen működő román nemzetiségi önkormányzat. Idén a egyszerre tartották a román iskolában a Generációk Találkozójával. Ez utóbbit 5 évente szervezik meg, , azzal a céllal, hogy minél több egykori és jelenlegi tanuló és pedagógus találkozhasson egymással. Kreszta István Marjai János polgármesterrel és Olteanu Júlia iskolaigazgatóval beszélgetett.

5. Óvodatalálkozót tartottak Soroksáron, 8 fellépő óvoda mutatta be a környék ovisainak tudását. A német nemzetiségi intézmények szívesen találkoznak, hiszen sokat tanulhatnak egymástól és megbeszélhetik a nemzetiségi témájú kérdéseket is. Weinmann János, Soroksár alpolgármestere is támogatja az intézmények együttműködését. Arnold Krisztina járt soroksári rendezvényen.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – november 18., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János
Hírek: Bencsik János
Hírolvasó: Kaupert Júlia

Tovább a műsoroldalra! >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább