Domovina: Magyarországon ülésezett a FUEN Szláv Szekciója

A november 12-i adás tartalmából.

1. Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjat kapott a Vertigo Szlovák Színház
Október 13-án adták át az Uránia Nemzeti Filmszínházban az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjakat. A Fővárosi Szlovák Önkormányzat javaslatára a Vertigo Szlovák Színház is megkapta ezt az elismerést. A rendezvénnyel párhuzamosan zajlott Szarvason az „Együtt a színpadon ( és azon kívül is)“ nemzetközi amatőr színházi találkozó, melynek szervezője szintén a Vertigo. Ezért Onodi Daniella  igazgatónő  Bencsik János kollégánkat, az amatőr társulat egykori tagját kérte fel a díj átvételére.

szerkesztő:Bencsik János
operatőr: Czétényi Csilla, Marossy Géza
vágó: Fackelman Rita

2. Magyarországon ülésezett a FUEN Szláv Szekciója
Az Országos Szlovák Önkormányzat az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója Szláv Szekciójának egyedüli magyarországi tagja. A szekció október közepén hazánkban tartotta munkaértekezletét.

Az önkormányzat segített megszervezni a magyarországi programot.

A szeminárium lehetőséget kínált arra is, hogy a tanácskozás több, mint 30 résztvevője  egy kicsit közelebb kerüljön kultúránkhoz, közösségi és politikai életünkhöz. Ellátogattak Dabas-Sáriba és Pilisszentkeresztre, ahol megismerhették a településeket,valamint  nemzetiségi életünk vezetőit és az iskolák tanulóit. Bemutatták nekik a magyarországi nemzetiségi önkormányzati rendszert, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetét és a budapesti szlovák iskolát is, ahová mi is elkísértük a delegáció tagjait. A magyarországi program  október 19-én a parlamentben tartott értekezlettel kezdődött.

szerkesztő:Bencsik János
operatőr: Szél Zsolt
vágó: Násztor Róbert

Tartalmas  szórakozást kívánunk!

2018. november 12., hétfő, 7:15 Duna
ism.: 2018. november 12., hétfő, 13:50 Duna World

Szerkesztő: Bencsik János
szerkesztő munkatárs: Hruboňová Iveta
Műsorvezető: Antala Zsuzsanna

Tovább a műsor oldalára>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2018/11/Pro_Cultura2-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább