Olaszi temető
Mindenszentek napján a hagyományokhoz hűen gyertyával emlékeztek a nagyváradi egykori Olaszi temetőben a mai napig kihantolatlan váradiakra. Az egykori Olaszi temetőt évekkel ezelőtt parkká alakították.
Védőoltás
Hétszáz adag influenza elleni védőoltás érkezett a vajdasági Törökbecse községbe. A baj az, hogy bár elegendő az oltóanyag, évről évre kevesebben élnek a betegségmegelőző lehetőséggel – erről tanúskodnak a helyi egészségház adatai.
Misi
Az MTVA népszerű komolyzenei műsorának virtuóza, Boros Misi egy székelyföldi faluban gyakorolt nagy koncertjeire. (Ha november 6-a előtt hangzik el, feltétlenül említsétek meg, hogy november 6-án fellép a Nemzeti Filharmonikusok MÜPA-ban rendezett, Kocsis Zoltán emlékkoncertjén). De hogy is kerül Székelyföldre az ifjú művész, és honnan Csíkszentléleken a koncertzongora? Oláh-Gál Elvira összeállítása.
Berki Marianna
Elérte a 17 milliárd forintot a kárpátaljai magyarságnak a magyar kormány által 2016 óta nyújtott gazdaságfejlesztési támogatás összege, ezzel az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságélénkítő Program a legnagyobb volumenű anyaországi támogatássá vált a kárpátaljai magyarság történetében. A program 2019-ben is folytatódni fog, egészen addig, ameddig a kárpátaljai magyarok életszínvonala nem emelkedik megfelelő szintre, mondja Berki Marianna, az alapítvány igazgatója. Iváncsik Attila interjúja.
Evangélikus
Nyírtelek-Görögszálláson az evangélikus egyház 8 éve gazdálkodik az ott élő , hátrányos helyzetű vagy segítségre szoruló emberekkel. A dolgozóktól nem idegen a mezőgazdasági munka, mert a családok többsége otthon is gazdálkodik. Az évek során kb. 40 ember fordult meg a biogazdálkodásban, s az itt megszerzett tudást otthon is kamatoztatják . Most 4 ország testvér gyülekezetei- a Nyírtelek- görögszállási mellett, egy olasz, egy norvég és egy román szervezet dolgozik együtt az Erasmus Plusz program keretében és végzik a biogazdálkodást.
Heti néprajz
Harangozó Imre néprajzkutaó beszél a hét jeles vapjairól.
Szállásfoglalás
Erős volt a forgalom a hazai szállodákban a hosszú hétvégén. A Szállás.hu elemzése szerint Egerbe utaztak a legtöbben, de Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megye szállodái is megteltek Mindenszentekkor. Úgy tűnik, hogy az ünnepet egyre inkább meghonosítják a szállásadók, akik tökfaragással, félelmetes jelmezversennyel, szellemtúrával készülnek.
Erdei iskola
A napkori Erdei iskola szervesen együtt működik a velük kapcsolatot tartó általános iskolákkal, olyan ismeretekkel bővítik a tanulók tudását, amit a természetben sokkal könnyebben megtanulnak, mint ahogyan az a tankönyvben le van írva. Ebből következik az őszi tanítási szünet itt is az, ezért volt csöndes az erdei iskola környéke. Zsoldos Barnabás összeállítása.
Állatorvos
Lorászkó Gábor állatorvos rendel – miért nem lehet a kakasokat ivartalanítani?
Komposztálás
Hogyan lehet biztonsággal komposztot készíteni?
Máktermesztés
“Jelentősen visszaesett a mák termesztése Magyarországon, az étkezési mákot alig keresik, az ipari növényt pedig, nem használja a gyógyszergyártás. Kevesen tudják, hogy egészséges eledel a mák, a főleg a hölgyeknek ajánlott, mert a csontritkulás kiváló ellenszere.
Kutatás fejlesztés
A hazai agrárkutatás és agrárfejlesztés nagyon fontos a versenyképes agrárgazdaságnak. Ha a gazda nem tart lépést a fejlesztésekkel és nem tanul, tájékozódik, akkor a mai körülmények között nem tud megélni. Dr. Gyuricza Csaba a NAIK vezérigazgatója
Élő stúdió beszélgetés. Dr. Palkovics Lászlóval a Szent István Egyetem új rektorával az agrár felsőoktatás jövőjéről, terveiről
Hajnal-táj – Kossuth – november 5., hétfő, 5:11
Műsorvezető: Juhász Zsolt
Szerkesztő: Dimény Zoltán
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.