A Mazsihisz is megemlékezett a pittsburghi áldozatokról

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszélt a pittsburghi tragédiáról, de szóba kerültek még azok a megbeszélések, események is, amelyeken az elmúlt időszakban szerepet vállalt. Mindezek mellett a zsidó vezető beszélt a Mazsihisz által megfogalmazott három pontról a menekültek ügyében.
 

A pittsburghi zsinagógában lezajlott mészárlásról a Mazsihisz vezetői a Limmud Fesztiválon értesültek. A fesztivál, amelyet a Limmud Alapítvány hívott életre azt a célt tűzte ki maga elé, hogy tanítsa a zsidókat, az érdeklődő nem zsidókat. Amikor megkapták a hírt, rögtön megemlékeztek az áldozatokról még a fesztivál keretein belül. Másnapra, vasárnapra a Mazsihisz megszervezett egy emlékező istentiszteletet a Frankel utcai zsinagógába, ahol a szervezésnek köszönhetően megjelent az amerikai és az izraeli nagykövet is. Mind a Mazsihisz elnöke, mind pedig a nagykövetek is szóltak pár mondatot, megemlékezve az áldozatokra.

Ami a hazai zsinagógák biztonsági helyzetét illeti, az elnök beszámolt arról, hogy egyrészt van a Mazsihisznek egy saját biztonsági szolgálata, amelyik napi kapcsolatban van a magyarországi rendvédelmi szervezetekkel, a Mazsihisz vezetése nemrégiben erről is tárgyalt a belügyminiszterrel. Sem a rendőrség, sem pedig a különböző társszervezetektől nem érkezett jelzés olyan információról, ami kockázatot jelent a magyarországi zsidó közösségre nézve.

Arra a kérdésre, hogy egy olyan helyzetre, ami Pittsburghben fordult elő, fel lehet-e készülni, Heisler András azt felelte, nem lehetséges, hiszen az emberi őrültség az határtalan tud lenni, de az is biztos, ha van biztonsági szolgálat, akkor lehetséges a „károk csökkentése”.

A Mazsihisz elnöke beszámolt korábbi programjairól is, járt Kolozsváron, a Kolozsvári Zsidó Napokon, amelyet már negyedszer sikerült megrendezni. Ez az esemény immár teljesen beépült a város kulturális életébe, minden programon teltház volt, hatalmas sikerrel. A Kolozsvári Zsidó Napok költségeit a Mazsihisz és a magyar állam közösen állja – tette hozzá az elnök. Ez az esemény fontos az erdélyi magyaroknak is, hiszen a magyarul folyó zsidó rendezvényen nagy örömmel jelennek meg a nem zsidó magyarok is, ez számukra is egy ünnep.

Heisler András beszélt arról is, hogy minden lehetséges helyen fellépett és fel is lép egyes európai országokkal szemben, ahol a kóser vágást, vagy pedig a fiúgyermekek nyolcnapos korában végrehajtandó körülmetélést kifogásolják. Ezzel szemben szerencsére Magyarországon a kormány mindezeket a vallásszabadság megélésébe sorolják, semmilyen korlátozást nem szeretnének. Az elnök hozzátette, mindebben segítségét kapnak az EJC és a WJC vezetésétől, amelyek szintén kiállnak a zsidó vallási szokások mellett.

Az interjú a 2018. november 2-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Olvasson tovább