Román nemzetiségi műsor - 44. hét

Az október 29. és november 4. közötti adások tartalmából

Október 29., hétfő:
– Hírek, sporthírek
– Népi kalendárium / Gabriela Rusu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– 25 éves a Magyarországi Románok Kutatóintézete – november 9-11 között rendezik meg az éves nemzetközi tudományos szimpóziumot Gyulán – beszélgetés dr. Berényi Mária igazgatóval
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– „Povești de viață, viață de poveste” – népzenei műsor – Zoe Fuicu (Temesvári Rádió) – halotti szokások a romániai Bánátban

Szerkesztő-műsorvezető: Kaupert Júlia

Október 30., kedd:
– Hírek.
– Kalendárium: válogatás az október 30-án történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
– November 4-én, vasárnap, lesz a kétegyházi Román Ortodox Tempom védőszentjeinek az ünnepe. A Püspöki Szentmise után a parókia szervezésében megtartják megint az „Én falum, Kétegyháza” elnevezésű rendezvényt is.
– Román városok címú sorozat: Szabó Zsolt, a szegedi román tanszék lektora Dévára hívja a hallgatókat.
– „Megzenésített versek” c. sorozat célja, többek között, a kevésbé ismert költők bemutatása. Radu Stanca (1920-1962) nem csupán a magyar közönség előtt kevéssé ismert, de a román olvasótábor előtt sem tartozik a sűrűn közölt és kiadott költők közé.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Ádám

November 1., csütörtök:
– Hírek, sporthírek
– Népi kalendárium / Gabriela Rusu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– 40 éves a pusztaottlakai Román Egyesület. Szombaton, október 27-én ünnepetnek Újkígyóson, ahová több Békés megyei egyesületet és klubot is meghívtak. Bauer Ádám riportja, melyben megszólalnak Árgyelán Erzsébet, Pusztaottlaka polgármestere és Bot Valentin, a romániai Világos polgármestere.
– Mindenszentek és Halottak Napja – jegyzet
– Lapszemle / Bekán Anca tudósítása
– A Suceava megyei Câmpulung Moldovenesc-i „Bucovina” Férfikórus koncertezett a közelmúltban a gyulai Szt. Miklós Ortodox Katedrálisban. Bekán Anca hangképes tudósítása.
– Gyulai aktualitások / Illyés Józsefné jegyzete
– Kulturális programajánló / Agneta Nica, Temesvári Rádió
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– A Biblia gyerekeknek. Krisztus bevonulása Jeruzsálembe. (Román Rádió, archív)

Szerkesztő-műsorvezető: Kaupert Júlia

November 2., péntek:
– Hírek.
– Kalendárium: válogatás a november 2-án történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
– Sok vendéget várnak a kétegyházi Román Ortodox Templom ünnepére, amely vasárnap, november 4-én, lesz.
– A temesvári, Lucretia Tripon már több mint 22 éve Pusztaottlakán él.
– Román sportsikerek c. sorozat: Nicolae Martibescu, birkózó.
– „Sarea in bucate” c. gasztronómiai műsor.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Ádám

November 3., szombat:
– Az ortodox és a neoprotestáns egyházak vasárnapi programja.
– Népi kalendárium – Gabriela Rusu Păsărin/Román Regionális Rádió
– Nemzetközi és romániai eseménynaptár.
– Népzenei műsor Daniela Băcilă (Temesvári Rádió) szerkesztésében.
– Könnyűzenei műsor – bemutatjuk az 1977-ben Kolozsváron megalakult Semnal M együttest.

Szerkesztő-műsorvezető: Kaupert Júlia

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább