Egy hazában: „Emlékezés és elvágyódás”

A szeptember 30-i adás tartalmából
 

A Magyarcsanádi Szerb Önkormányzat szervezésében október 6-án Szerbiába látogat egy 40 fős csoport. Az egynapos kirándulás programjáról Kollár Ferencet, a szerb önkormányzat elnökét halljuk. (Mándity P.)

Koszorúzási ünnepséget tartott tegnap a Józsefvárosi Görög Önkormányzat és a Fővárosi Görög Önkormányzat a Dohánygyári Emléktáblánál. A Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége, valamint a Gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium táblát állít az intézmény első hazai román nemzetiségi tanára, Borza Lucia tiszteletére. Legjelentősebb éves rendezvényére készül a hazai bolgár közösség. A GUPVI lágerek foglyai tímű film első része Komlón, a II. Hét Domb Filmfesztivál ismeretterjesztő film kategóriájában harmadik helyezést ért el – tájékoztatta a sajtót a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre. A magyarországi nemzetiségi hetilapok helyzetéről, az új tömegtájékoztatási formákról is szó esik a Hrvatski Glasnik II. konferenciáján, október 4-én és 5-én. Október 7-én kezdődnek Budapesten a Lengyel Keresztény Kulturális Napok. Utazás a szerb népmesei hagyományok világába címmel multimédiás gyermekprogramot tartanak az Országos Idegennyelvű Könyvtárban október 2-án, délután 1 órától.

Szerdán ünnepeltük a Nyelvek Európai Napját, amely kontinensünk nyelvi sokszínűségét állítja reflektorfénybe. Minden évben Európa-szerte versenyek, fesztiválok, nyílt napok várják az érdeklődőket, akik így ízelítőt kapnak a nyelvtanulás örömeiből is. Idén a Szegedi Tudományegyetem adott otthont a Nyelvi koktélbár című programnak. A szlovák nyelv mint nemzetiségi és mint idegen nyelv tanulásának lehetőségeiről beszélgetett Makai Ildikó az egyetem szlovák tanszékének hallgatóival és Ladislav György lektorral.

A Pogányi Általános Iskola a pécsi Nevelési Központ tagintézménye. A kis iskolában nemzetiségi oktatás folyik. Szélig Teréz tagintézményvezető 2014-ben vette át az intézményt. Az elmúlt 4 évben elvégzett munkáról, az intézmény filozófiájáról és az elért eredményekről Schulteisz Gábor beszélgetett vele.

Az év végéig szeretné megjelentetni új könyvét Gyurok János, a Pécsi Tudományegyetem tanára, aki diákjaival a magyarországi sokácok sírjait és sírfeliratait elemezte, szociológiai szempontból. Az egyetemi oktató már több kiadványt is megjelentetett magyar és horvát nyelven, amelyekben a hazai horvát fiatalok életmódját, a horvát nyelvű médiát valamint a Magyarországon élő nemzetiségi többségi fiatalok egymásról alkotott képét elemezte. Új kötetéről Pavlekovics András kérdezte.

A napokban Budapesten járt Jelená Jovánovity, a Szerb Tiudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa, aki Lásztity Péróval, a budapesti székhelyű Szerb Intézet igazgatójával folytatott tárgyalásokat. Szóba került Vujicsics Tihamér műveinek újrakiadása is. A részletekről Mándity Predrág érdeklődött.

„Emlékezés és elvágyódás” – ezzel a címmel látható október 7-ig a gyulai Kohán Képtárban egy kortárs képzőművészeti kiállítás, amely Hunya Gábor személyes gyűjteményét tárja a közönség elé. A fürdővárosból elszármazott műgyűjtő az utóbbi negyed évszázad során magyar és román képzőművészektől vásárolt műtárgyakat. Kreszta István invitálta mikrofon elé.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – szeptember 30., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Lang János

Tovább a műsoroldalra! >>>

Olvasson tovább