Rondó: „Görögségünk képekben – 70 éve Magyarországon”

A szeptember 27-i adás tartalmáóból
 

LENGYELEK A SZOLNOKI GULYÁSFESZTIVÁLON
Mi a különbség a lengyel és a magyar gulyás között? Létezik-e vegetáriánus gulyás? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ a Szolnoki Gulyásfesztiválon.

AHÁNY HÁZ… – ukrán meggyes varenyiki
Vihula Misiről sokan tudják, hogy remekül gitározik. Kolleganőm, Niki ezúttal a főzőtudományát is próbára tette, holott Misi saját bevallása szerint, egyetemista kora óta nem fogott fakanalat a kezében.

A VARSÓI FELKELÉS EMLÉKÉRE
A folytatásban egy különleges film kapcsán emlékezünk meg a varsói felkelésről. A filmet teljes egészében korabeli dokumentumokból állították össze, az eseményeket pedig két fiatal riporter szemével ismerhetjük meg, akik szemtanúi voltak a harcoknak.

Lengyelország 2018-ban ünnepli függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból új sorozatot indít az Uránia Nemzeti Filmszínház és a budapesti Lengyel Intézet. Szeptember 13. és december 17. között a lengyel filmművészet kilenc remekművét mutatják be, amelyek az 1920-tól 1970-ig terjedő időszakot fogják át. A Varsói felkelés c. filmet október 1-jén játszák 18:30-tól az Uránia moziban.

UKRÁN-MAGYAR TÁNCOSPÁR
Dása és Tomi a civil életben egy Budapesten élő fiatal ukrán-magyar házaspár. Mindennapjaikat viszont szinte 100 százalékban a tánc tölti ki. És amellett, hogy komoly nemzetközi verseny eredményekkel büszkélkedhetnek, vezetik saját egyesületüket és tanítják az utánpótlást is.

KULTURÁLIS AJÁNLÓ
– Articulations – Glassyard Galéria
– A becsület ideje c. filmsorozat a Dunán
– Tomasz Maniewski kiállítása a Platán Galériában
– HOTEL YEREVAN – az Urartu Örmény Színház új bemutatója

NEMZETISÉGI HÍREK
– „Görögségünk képekben – 70 éve Magyarországon” címmel nyílt kiállítás szeptember 20-án a miskolci Városházán. A Miskolci Görög Önkormányzat tárlata az 1948-ban hazánkba érkezett görög közösség életét és mindennapjait mutatja be.

Rondó nemzetiségi magazin – Duna – szeptember 27., csütörtök, 6:45

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább