„Négy égtáj, egy térkép”- Figyelemreméltó témákkal várják a Térkép készítői a nézőket szombaton a Dunán.

A torockói Duna-Ház programsorozatában Csiba László, neurológus professzor ad elő; a Rákóczi Szövetség ösztöndíjasai Nagybányán; A szülőföldön maradást segíti az adai Műszaki Iskola; Kárpátalján jótékonysági félmaraton; Székelyudvarhelyen megnyitották a „Helyénvaló” boltot.
 

Érdekes témákkal várja nézőit a Térkép szombati adása. A szélütésről, az orvos-beteg kapcsolatról és egyéb furcsaságokról címmel tartott nyilvános előadást Csiba László akadémikus, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke a torockói Duna-Házban, a VI. Neurológus Továbbképző Konferencia keretében. Az előadó közérthetően foglalta össze a szélütés megelőzésének, diagnosztikájának és kezelésének lehetőségeit laikusok számára. Az érműködés és a vérkeringés, valamint a mögöttük álló testi folyamatok megismerése segíthet a tudatos életszervezésben és a terápiás szituációkban – az egyénnek és a családnak egyaránt.

Mostantól a Máramaros megyei diákok is részesülnek beiratkozáskor a Rákóczi Szövetség ösztöndíjából, hasonlóan a Kárpát-medence több mint 8000 magyar iskolakezdőjéhez. Ez a lehetőség hatalmas összefogás eredménye; civilek és vállalkozók adományából tevődik össze a pénzalap. A műsor készítői Nagybányán jártak, ahol a Nagybányai Gyermekekért Alapítvány is támogatja tanévkezdés alkalmából a családokat.

Délvidéken, a szülőföldön maradás érdekében, az adai Műszaki Iskola együttműködik a térségben működő, hasonló tevékenységi körrel rendelkező vállalatokkal. Az együttműködés elsődleges célja, hogy minél előbb, a gyakorlat útján is megismertessék az adott szakmát a középiskolás diákokkal. A duális képzés további előnye, hogy a tanulmányok befejezése után elhelyezkedési lehetőséget is nyújtanak a fiataloknak.

Zajlik az Ökumenikus Segélyszervezet már hagyományosnak mondható őszi adománygyűjtése a kárpátaljai rászorulók számára. A szervezet a legszükségesebb anyagi forrásokat nélkülözőknek igyekszik segítséget nyújtani. Mindazoknak, akik nem tudnak önerőből élelmiszert vásárolni, kiváltani szükséges gyógyszereiket vagy beszerezni a téli tüzelőt. Az adománygyűjtés mellett jótékonysági futást is szerveztek Kárpátalján, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a segítségnyújtás szükségességére.

Udvarhelyen, a 10. Gyümölcsfesztiválon a környék gyümölcseit, lekvárjait, gyümölcskocsonyáit is megkóstolhatták az érdeklődők. A rendezvény célja a közösségi gondolkodás erősítése, valamint a helyi termékek és az őshonos gyümölcsfajták népszerűsítése.

Adás: Duna TV, 2018. szeptember 29. (szombat) 11:30

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább