Ecranul nostru:„Emlékezés és elvágyódás”

A szeptember 12-i adás tartalmából
 

„Emlékezés és elvágyódás” – ezzel a címmel láthatnak még október 7-ig, a gyulai Kohán Képtárban, egy kortárs képzőművészeti kiállítást, amely keretében a közönség Hunya Gábor személyes gyűjteményét tekintheti meg.
A fürdővárosból elszármazott műgyűjtő az utóbbi negyed század során magyar és román képzőművészektől vásárolt műtárgyakat. A Hunya Gáborral készült beszélgetést mai műsorunk első felében láthatják.
A középiskolás évek egyben a gyermekkor utolsó esztendei, azonban a felnőttség előszobáját is jelentik. A magyar közszolgálati televízió mai román nyelvű magazinjának második felében továbbra is Gyulán maradunk majd, ahol a közelmúltban találkoztak az 1960-as években végzett három osztály egykori tanulói. Néhány perc múlva ennek, az érzelmekkel teli találkozónak a hangulatába is belekóstolhatnak majd.

Megszólalók:

Hunya Gábor
műgyűjtő

Cornelia Nemeş
Budapest

Dr. Ştefan Cioca
Gyula

Maria Sarca Zombai
Kétegyháza

Teodor Avramuţ
Kecskemét

Maria Gurzău Czeglédi
gimnázium igazgató

Gheorghe Ardelean
Békéscsaba

Ecranul nostru – Duna Televízió – szeptember 12., szerda – 7:15
Ismétlés aznap, 15:45-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább