Napközben: Hogyan gondolkozzunk a digitális eszközökről szülői szemmel?

A szeptember 6-i adás tartalmából.
 

Az életmód változásával, az életkor növekedésével világszerte egyre nagyobb jelentőséget kap a mozgásszervi panaszok gyógyítása és az alkalmazott módszerek, pl. a fizioterápia, masszázs, torna, vagy gyógyvizes kúrák. Mint a legtöbb esetben, itt is a megelőzés a bűvös szó, vagyis a megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás.

Hallgassa meg!

Megszűnhet az ingatlanközvetítés mint szakma.
Míg 2014-ben az ingatlanközvetítők által eladott ingatlanok aránya 60 százalék feletti volt a magyar piacon, addig idén már a felére esett vissza, és ha az irodák nem növelik nagy léptekben a közvetítés szakmai színvonalát a fejlett piacokon már működő standardok alkalmazásával, akkor 5 éven belül az arány akár 10 százalék alá is eshet.

Hallgassa meg!

Gyerekeknek fejlesztett okos óra lehet ideális megoldás azoknak a szülőknek, akik nem adnának még okostelefont a gyereküknek, de szeretnék őket biztonságban tudni. Az óra alkalmas helymeghatározásra, korlátozottan telefonálásra, üzenetfogadásra, és van benne vészjelző gomb is. Hogyan gondolkozzunk a digitális eszközökről szülői szemmel?

Hallgassa meg!

Két OKJ-s szakmai tanfolyam elvégzését támogatja az állam életkori megkötés nélkül.
Munka mellett, esti vagy levelező tagozaton teljesíthető a képzés, így előkészíthető vele a karrierváltás is.
Milyen szakmák iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés az idei tanévben?

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth  szeptember 6., csütörtök, 9:00

Szerkesztő: Kuti-Hajdufy Eszter – Czifra Szilvia – Bicskei Bea
Műsorvezető: Banner Géza

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább