Román nemzetiségi műsor - 34. hét

Az augusztus 20 - 26 közötti adások tartalmából.
 

Augusztus 20., hétfő:
– Szent István ünnepe. Beszélgetés dr. Weber Peter főiskolai tanárral, történésszel.
– Népi kalendárium – Gabriela Rusu Păsărin, Román Regionális Rádió
– „De dor şi drag” – népzenei műsor – Zoe Fuicu, Temesvári Rádió – A piros rózsa legendái.

Szerkesztő-műsorvezető: Kaupert Júlia

Augusztus 21., kedd:
-Hírek
-Kalendárium: válogatás az augusztus 21-én történt érdekesebb eseményekből.
-Népi kalendárium.
-Az idén nyáron már kilencedik alkalommal rendezték meg Gyulán a Hoczopán Sándor nemzetközi sakkversenyt. A szervezők már a 2019-es kupa szervezését is elkezdték, melyre Romániából, Szerbiából is Magyarországról is szeretnének nemzetközi nagymestereket hívni.
-Legendás helyek Romániában: Látogatás a Vrancsa megyei Obobesti-ban.
-„Megzenésített versek” c. sorozat: Szimbolista költők: Alexandru Macedonski és George Bacoviai versei

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Ádám

Augusztus 22., szerda:
– A Gyulai Várszinház idén megrendezte az Erdélyi Színház Hetét. Ennek keretében bemutatásra került két kétnyelvű színdarab is. Mindkét produkció marosvásárhelyi alkotóműhyelyek produkciója, román és magyar színészek előadásában. A Duble Bind-et először láthatta a magyarországi közönség. Beszél: Elena Purea – színművész, Monica Ristea – színművész, Barabási Tivadar – színművész
– Augusztus 22-én történt események…
– Szurkolók klubja. Vendég: Boka Tibor és Bauer Ádám
– Népi kalendárium (ism.)

Szerkesztő-műsorvezető: Kreszta István

Augusztus 23., csütörtök:
– lapszemle, a Foaia eheti tartalma
– gyulai aktualitások
– Csaknem 70 méhkeréki, gyulai és a környező falvakból érkezett gyermek részvételével tartottak Egyházi Nyári Tábort, a Méhkeréki Baptista Gyülekezetben. A tábor programjáról Petrica Cretu pásztor beszélt.
– Csaknem 70 méhkeréki, gyulai és a környező falvakból érkezett gyermek részvételével tartottak Egyházi Nyári Tábort, a Méhkeréki Baptista Gyülekezetben. A tábor vállalt feladatairól Tuzsa Krisztián kérdeztük.
– Népi kalendárium
– Bibliai történetek

Szerkesztő-műsorvezető: Boka TIbor

Augusztus 24., péntek:
– Hírek, időjárás
– Hírek a sport világából
– Népi kalendárium / Gabriela Rusu Păsărin, Román Regionális Rádió
– Pogácsafesztivál Kétegyházán / Bekán Anca összeállítása
– A román sportélet nagyjai – Szabó Kati tornász, az 1984-es Los Angeles-i Olimpiai Játékok királynője / Román Regionális Rádió, Marosvásárhelyi Stúdió
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– Ma este 21:00 órai kezdettel a SZIN-fesztivál „Szeged” színpadán fellép a bukaresti AEON BLANK rockzenekar, amely a Budapesti Román Kulturális Intézet meghívására 60 perces koncertet ad. Az együttes tagjai ma reggel a vendégeink voltak.
– Sarea în bucate – román gasztronómiai műsor – az igazi bánáti lángos receptje/ Román Falurádió

Szerkesztő-műsorvezető: Kaupert Júlia

Augusztus 26., vasárnap:
– Egyházi ökumenikus műsor (szerk. Bauer Ádám)
– Népi kalendárim – Gabriela Rusu Păsărin – Román Regionális Rádió
Vasárnapi ismétlés – részletek a héten elhangzott riportokból:
– Szent István ünnepe. Beszélgetés dr. Weber Peter főiskolai tanárral, történésszel. (részlet)
– Elhunyt Heinek Ottó, a Német Országos Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Edda Illyés jegyzete.
– A Gyulai Várszinház idén megrendezte az Erdélyi Színház Hetét. Ennek keretében bemutatásra került két kétnyelvű színdarab is. Mindkét előadás marosvásárhelyi alkotóműhelyek produkciója, román és magyar színészek előadásában. A Double Bind-et először láthatta a magyarországi közönség. (részlet Kreszta István riportjából)
– Pogácsafesztivál Kétegyházán / Bekán Anca összeállítása
– Az idén nyáron már kilencedik alkalommal rendezték meg Gyulán a Hoczopán Sándor nemzetközi sakkversenyt. A szervezők már a 2019-es kupa szervezését is elkezdték, melyre Romániából, Szerbiából is Magyarországról is szeretnének nemzetközi nagymestereket hívni.
– A SZIN-fesztivál „Szeged” színpadán pénteken, augusztus 24-én, fellépett a bukaresti AEON BLANK rockzenekar, amely a Budapesti Román Kulturális Intézet meghívására érkezett a Tisza-parti városba. Az együttes tagjai a stúdió vendégei voltak.

Szerkesztő-műsorvezető: Kaupert Júlia

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább