Szlovák nemzetiségi műsor - 33. hét

Az augusztus 13-19. közötti adások tartalmából
 

Augusztus 16., csütörtök:
– Nemzetiségi információk
– Tótkomlóson már augusztus 17-én kezdődik az a programsorozat, melyet a hosszú hétvégére terveztek. A szlovák programok augusztus 18-án lesznek, de számos eseményen vesznek részt a szlovák művészeti csoportok tagjai, vagy olyan együttesek, melyekben szlovákok is közreműködnek. A részletekről Zelman Ferenc,  a Magyarországi Szlovák Kulturális Intézet regionális igazgatója beszélt szerkesztőségünknek.
– A pilisi szlovák falvakban sem csak 20-án lesznek programok. Erről már Szeifert Annamária, a Pilisi Szlovákok Igazgatója számol be.
– Csömörön már évek óta hagyomány, hogy augusztus 20-án nemzetiségi imanapot is tartanak. Az idén kenyérsütés lesz a helyi Szlovák Házban , melyet kenyérszentelés követ. A részleteket Kelemen Ágnes a Furmicska Folklór Egyesület alelnöke mondja el.
– A Szarvas környékén található kis falvak lakóinak többsége nem otthon ünnepel augusztus 20-án. Sokan mennek be Szarvasra, az ottani központi ünnepségről beszélt szerkesztőségünknek Fábri Judit, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének Szarvasi Regionális Kulturális Központjának igazgatója.

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János

Augusztus 18., szombat:
-Vallási magazin
-Nagyboldogasszony menybemenetele
-Szent Ilona, a régészek védőszentje életéről
-A csehországi és prágai szlovákok hitéletéről.
-2016. augustus 20-án rendezték meg Kétsopronyban az V. Nemzetközi Folklórfesztivált. A riportban a fesztivál alapítói, résztvevői szólalnak meg, helyi művészeti csoportok éneklik az ismert alföldi szlovák dallamokat…
-Egy három éves felújítás után adták át július 20-án a Szarvasi Szlovák Tájházat.
-Frankó Anna, a Szarvasi Szlovák Önkormányzat elnöke a tájázban végzett felújítási munkálatokról mesél.
-Csicsely Zsuzsanna a Szarvasi Szlovák Tájházban végez tárlatvezetést. Mesél az épület történetérél és a néprajzi gyűjteményről.
-A szarvasi tájház átadásán beszédet mondott a város polgármestere Babák Mihály, Paulik Antal szlovák szószóló és Igor Furdík a Szlovák Köztársaság békéscsabai főkonzulja is.

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>>

 

Videó ajánló

Olvasson tovább