Domovina: Gyökerek nélkül új hazában

Az augusztus 20-i adás tartalmából

GYÖKEREK NÉLKÜL AZ ÚJ HAZÁBAN – dokumentumfilm
Tavaly szeptemberben a Domovina stábja Svédország fővárosába, a Külhoni Szlovákok Napjaira utazott el. A Külhoni Szlovákok Világszövetsége delegációja nemcsak az országban élő szlovák közösséget ismerhette meg, hanem nekik köszönhetően ezt a gyönyörű várost is. Ez már az ő második otthonuk, hiszen közülük sokan az 1960-as években, vagy az 1968-as események után kerültek ide. Annakidején persze nem utaztak olyan egyszerűen, mint most a televíziós stáb.50 évvel ezelőtt, 1968. augusztus 20-án éjszaka, augusztus 21-re virradóra szállták meg Csehszlovákiát a Varsói Szerződés csapatai…
Ebből az alkalomból ismerkedhetnek meg olyanokkal, akik életük nagy részét ugyan már új hazájukban élték le, de a múlt árnyai és a honvágy a jólét ellenére is örök társukul szegődött.

2018. augusztus 20., hétfő, 7:10 Duna
ism.: 2018. augusztus 20., hétfő, 13:50 Duna World

gyártásvezető: Rózsa Csilla
technikus, hangmérnök: Raffai Csongor
vágó: Csepregi János
operatőr: Szél Zsolt
szerkesztő-rendező: Bencsik János

Tovább a műsor oldalára>>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2018/08/stockholm_1968.mxf_.00_02_56_14.Still001-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább