Vers napról napra - 33. hét

Az augusztus 13-19. közötti adások tartalmából.
 

Augusztus 13., hétfő:
KISS ANNA #244515
Kiss Anna vers- és kötetkompozícióiban a költő titkokat közöl hallgatóságával, mintegy elvarázsolva és beavatva őket– és éppen ettől, a költészetet a révülettel azonosító esztétikai alapállástól marad Kiss Anna lírája valamiért mindig megfoghatatlan. A szöveg erősen sugallja, hogy megértéséhez szükséges, hogy magával ragadjon a költő
közlése, ehhez pedig az kell, hogy higgyünk a költőnek, hiszen anélkül nem működik a varázslat. (Szőllőssy Balázs)
– Naptárlapok a szélben (részlet) 4.21 – Szabó Éva

Kiss Anna versciklusából Szabó Éva mondott el részletet. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga Készítette.

A hétfői adást IDE KATTINTVA hallgathatja vissza!

Augusztus 14., kedd:
PALASOVSZKY ÖDÖN #221502
„Az avantgárd hercegének is nevezték, és herceg volt, valóban. Versei talán nem is versek, már túl vannak azok is a kategóriákon, a belőle természetesen kiömlő ritmikus, látomásos képek, erős dallamú sorok halmaza. Weöres Sándor egyenesen a beatköltők előfutárának nevezte.” – írta Palasovszky Ödönről Karafiáth Orsolya
Kórusversét Kézdy György, Molnár Piroska, Mécs Károly és Császár Angela előadásában hallják.

– Őz-biblia (kórusvers) 4.20 – Kézdy György, Molnár Piroska, Mécs Károly és Császár Angela
A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 15., szerda:

Ómagyar Mária-siralom #798771
Az Ómagyar Mária-siralom egyike legkorábbi nyelvemlékeinknek, az első fennmaradt magyar nyelvű vers. Nagyboldogasszony napján ebből hallanak részletet Török Erzsi előadásában.
– Ómagyar Mária-siralom 4.30 részlet Török Erzsi
Az Ómagyar Mária-siralom részletét Török Erzsi előadásában hallották. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

A szerdai adást IDE KATTINTVA hallgathatja vissza!

Augusztus 16., csütörtök:
DSIDA JENŐ
Dsida versciklusa egy nyári alkonyat történetét meséli el hat fejezetben. A narratív szövegre
utaló alcím és egyéb jelzések azt sejtetik, hogy epikai művel állunk szemben. Valójában
azonban a ciklus lírai költeményeknek, vallomásoknak a füzére. – Kabán Annamária. A ciklus második fejezetét Gábor Miklós előadásában hallják.
-Miért borultak le az angyalok… 3.40 Gábor Miklós #172093

Hallgassa meg!

Dsida Jenő versét Gábor Miklós mondta el. A műsor BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Augusztus 17., péntek:
SPANYOL KÖLTŐK #276319
Azt hiszed, az idő gyógyít, a fal megvéd? Tévedsz, tévedsz. Ha valami a bensőnk közepébe fészkelte magát, semmi ki nem tépheti. – F Garcia Lorca. A spanyol költők verseit Bartal Zsuzsa, Dunai Tamás és Fodor tamás mondja el.

Timoneda: Nem, nem alszom egymagam (ford :Rab Zsuzsa) 1.31 Bartal Zsuzsa
García Lorca: Így szeretlek ( (ford: Nagy László) 0.33 Dunai Tamás
Silva y Mendoza: Szonett (ford: Takács Zsuzsa) 1.12 Fodor Tamás

A spanyol költők verseit Rab Zsuzsa, Nagy László és Takács Zsuzsa fordításában Bartal Zsuzsa, Dunai Tamás és Fodor Tamás monda el. A műsor BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

A pénteki adást, IDE KATTINTVA hallgathatják vissza!

Augusztus 18., szombat:
DAJKA GÁBOR #687083
„Dayka Gábor egész életműve belefér egy kis kötetbe. Úgy is mondhatjuk, hogy az a gyér számú költemény, amelyet Dayka hagyott reánk, teljesen szinkronban volt kora Európájával. A korszerű, akkor nagyon is haladó tartalmú polgári túlérzelmesség – a szentimentalizmus – meg az utóéletét élő rokokó könnyedség és az új erőre kapó klasszicizmus antik szépség- és formaeszménye oly tökéletes egységben jelenik meg ebben a nagy műgonddal fogalmazott költészetben, ahogy az irodalmi eszmény volt Európa tőlünk nyugatabbi világaiban.” (Hegedűs Géza a Magyar irodalom arcképcsarnoka című kötet) Dayka Gábor verseit Molnár Piroska és Papp János mondja el.
– Titkos bú 1.02 Molnár Piroska
– Esdeklés 1.13 Papp János
– Szerelmesemhez 0.35 Molnár Piroska
– Az esztendő első napján 1.40 Papp János
Dayka Gábor verseit Molnár Piroska és Papp János mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 19., vasárnap:

ILLYÉS GYULA #591259
– Óda a törvényhozóhoz 4.17 Latinovits Zoltán
Illyés Gyula versét Latinovits Zoltán mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Farkas Dávid készítette.

Hallgassa meg!

Vers napról napra – Kossuth – Augusztus 13-19., 20:53

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább