“Tebenned bíztunk eleitől fogva…”: A nyár a kirándulások ideje

A július 25-i adás tartalmából.
 

A teljes adást IDE KATTINTVA hallgathatja vissza!

A nyár a kirándulások ideje. Nagy erőt ad az, amikor az ember nem valami célért, hanem csak úgy sétál a természetben. Mostanában egyre többen tartanak imatúrákat, zarándoklatokat, imasétákat, imaösvényeket, ki hogy nevezi. Egy ilyet állított össze Horváth Andrea, garai lelkész, amelyet a lelkész kollegákkal együtt járt végig.

A Debreceni Nagytemplomban is készítettek egy imaszobát, ahol egy üzenettel kísérik végig a látogatót, és a cél az, hogy a végére mindenkiben megszülessen egy imádság. Tóth Dorottya Tünde lelkipásztor és Tóth Tamás gyülekezeti munkatárs beszél erről a helyről.

A leégett nagydobronyi református imaházról beszél Zán Fábián Sándor.

Fekete Ágnes áhítata:
„Az ellenség, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.” Máté 13,39

Az utóbbi időkben elég sok nehézség történt az életemben. Van ez így az emberrel. A történeteket mindig azzal a kérdéssel meséltem el az embereknek, hogy nem értem, miért próbál így az Isten. Többször azt a választ kaptam erre, hogy nem az Isten próbál, hanem az ördög. Én pedig tiltakoztam, hogy ne keverjük ebbe ezt bele! Manapság elég gyakran emlegetik az ördögöt. Számomra nagyon furcsa azt hallani, hogy az ördög mintegy cselekvő alany szerepel az életben. Amióta a földön az emberek Istenről gondolkodnak, amióta megfogalmazzuk a hitünket, ez egy örök kérdés: Honnan a gonosz? Ha túlságosan nagy erőt tulajdonítunk a gonosznak, akkor megkérdezhetjük, mekkora az Isten hatalma? Talán nem is terjed ki mindenre? Lehet, hogy Ő csak a világ jobbik részének az ura? De ha nem számolunk azzal, hogy létezik Isten ellenében erő, akkor pedig semmiképpen nem tudjuk elhelyezni a rosszat. Ezek a kérdések meghaladják az ember logikai kereteit.

Pedig milyen szépen hangzik. Volt egy tábla búza, amelyben termett konkoly is, és búza is. A konkoly vetője az ördög, az aratók pedig az angyalok lesznek. De ez csak egy adott időpontban megállapított helyzetjelentés. Senki sem tudta a vetéskor, hogy mi történik. Nem látta éjszaka, és azt sem tudja pontosan kalászok mellett állva, hogy pontosan mi lesz. Titok ez. Mint ahogyan az egész élet az. Amikor a vetés zajlik, nem tudjuk még, hogy minek mi lesz a vége. Utólag persze tudjuk. Ezért óvnék mindenkit attól, hogy túlságosan biztosan mondja: Ez Istentől van, az pedig az ördögtől. Megdöbbentő tapasztalataim vannak arról, hogyan lett egy angyalinak hitt emberből olyan valaki, aki sokaknak tudatosan kárt okozott. Arra is van tapasztalatom, hogy valaki, akit a legtöbben olcsó nőnek tartottak hogyan lett a legodaadóbb munkatárs.

Az élet látszata sokszor csal. Olyan, mint valami káposzta héja. Azt gondolom valakiről, hogy erőszakos. De kiderül, hogy fél. Leválik egy-egy levél az életéről, majd kiderül, hogy otthonról hozott rossz emlék mindez. De a szülők is már hozták ezeket a rossz érzéseket valahonnan. Mire minden indítékot lehámozok, nem marad semmi sem. Valahogy így van az ördög minden rossz dolog mögött. Dietrich Bonhoeffer úgy mondta németül, hogy az ördög das Nichtige, a semmi. Az ő kiléte és munkája az, ami mögött a nihil van. Nincs értelme és célja, csak egy személytelen, önmagát lebontó folyamat. Isten nem ad oda minket semmiféle gonosznak. Viszont életünk egy-egy pontján megállva mégis utólag felfedezhetjük, mint egykor azon a vetésen, hogy valami gonoszság is ott van a sorok között.

Isten azonban egy.  Őbenne minden egységre jutott. Ő nem ad külön esőt a jóknak és a rosszaknak, hanem ezt az egész mindenséget átöleli. De az ember nagyon szeret vitatkozni. Ezt pedig csak úgy lehet, ha két tábort állítunk fel. Vannak a mi oldalunkon, és vannak velünk szemben. Ebben a világban mindig pontosan meg lehet határozni a dolgokat. Az agyunk szétválaszt. Megállapítjuk, hogy ez ide tartozik, az pedig oda. Vannak azonban olyan dolgok, amelyekhez így nem lehet közel jutni. Van, amikor a nem tudásból, a sötétségből értünk meg valamit. Az élet igazi mélységeiben csakis ezzel a különleges megértéssel juthatunk előre. Itt nincs már érvénye a nekem van igazad, neked van igazad játéknak. Nincs kettő világ, nincs küzdelem, csak elmélyedés, csak imádság, Isten várakozása van. Ezek azok a helyzetek, amikor igazából találkozunk Istennel. Nem én vagyok már az, aki megért, hanem engem ért meg az Isten. Nem én vagyok, aki harcol és megkülönböztet, hanem tapasztalom Istent.  Nem gondolkodom és teszek, hanem létezek. Ebbe a világba nem tud behatolni semmiféle ördög. A létezésnek e mély világa csakis az Istené. Egyszerűen nem jutunk oda szokásos lelki és szellemi csatornáinkon keresztül. Adja az Úr, hogy ez a világ, Isten jelenléte otthonos legyen a szívünkben, akár a jóban, akár a rosszban. Ámen.

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth – július 25., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább