Szombat reggel: A "Csengetett mylord” szereplői Budapesten

A július 21-i adás tartalmából.
 

– Véget ért a 2018-as Mária Maraton – idén csak kerékpárosok vágtak neki az 1400 kilométernek Mariazell és Csíksomlyó között – a zarándoklat élménye és a sport egybekapcsolódása ez az esemény. Veress József, aki résztvevője és egyik vezetője volt az útnak (Náray)
– Nemzetközi sport – Tour de France második hete tart – Tomka Tivadar összeállítása
– A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében színházi iparművészet – díszletek, kellékek – nemzetközi világáról szóló tárlat a Pesti Vigadóban július végéig. Kulisszatitkok, színház kívül-belül címmel – erről beszél Turnai Tímea, kurátor, művészettörténész, a Színháztörténeti Múzeum gyűjteményvezetője (Náray)
– Thaiföld és a barlangban rekedt gyerekek esete – miként fogadta és kommentálta az ország lakossága a történteket, milyen volt a médiareakció? A focicsapat buddhista kolostorba vonul egy időre, hogy hálát adjon – Urai Sándor Thaiföldön élő magyar (Náray)
– Svédország választásra készül – „kampánycsemegék” (Garam Kati)
– Lezárult a portugáliai Terras sem Sombra fesztivál, ahol Magyarország volt a díszvendég. A februártól zajló sorozatot tekintette át Breuer Klára nagykövet, aki a magyar programok szervezésében is részt vett. Portugália délkeleti térségébe vitték el a magyar kultúrát, népzenét, klasszikus és kortárs műveket. A fesztivál zenei díját Eötvös Péter kapta. (Náray)
– „Csengetett mylord” -közönségtalálkozó gyűjtésből – 800 rajongó összesen 7 millió forintot gyűjtött egy hónap alatt, hogy kedvenceiket Budapesten láthassák. A klasszikus angol sorozat 7 szereplője jön Magyarországra. Az egyik szervező és egyben rajongó Szijj András. (Náray)

A teljes adást, IDE KATTINTVA hallgathatják vissza!

Kossuth Rádió – Szombat reggel – július 21., szombat,  6:00

Szerkesztő-műsorvezető: Náray Balázs

Vissza a műsor oldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább