Domovina: Határtalan Design kiállítás a Bálnában

A július 16-i adás tartalmából.
 

Chlebniczki János gyémántdiplomája

Ha az ember küldetésként tekint a hivatására és a diplomája kézhez vételétől már 6 évtized telt el, akkor valószínűleg olyan szakemberrel állunk szemben, akinek bölcs tanácsait szívesen fogadják meg követői is. Így van ez Chlebniczki János esetében is, aki másfél évtizedig állt a békéscsabai szlovák iskola élén. Ebben az iskolában vehette át
június közepén gyémántdiplomáját is, s az intézményben a mai napig tiszteletbeli igazgatóként tekintenek rá. Munkája elismeréséül 2012-ben megkapta a legmagasabb állami nemzetiségi kitüntetést, a Nemzetiségekért-díjat.
Gyémántdiplomáját szeretett volt munkahelyén, a békéscsabai szlovák iskolában vehette át a június 16-i évzárón.

szerkesztő: Antala Zsuzsanna
operatőr: Kajtsa Zoltán
vágó: Csepregi János

Szvorák Katalin Tölgyfa- testvér című új lemeze

Tölgyfa – testvér címmel 2016 végén mutatták be az Országos Idegennyelvű Könyvtárban Varga Imre magyar fordításában a szlovák népköltés antológiáját. A gyűjteményben szereplő kincsekből, dallamokból Szvorák Katalin Kossuth – díjas énekművész óriási sikerrel adott ízelítőt. A művésznő akkor még talán nem is sejtette, hogy az elkövetkezendő hónapokban milyen sok időt fog arra szánni, hogy a kiadvány által ihletetten összeállítsa következő, sorrendben már 35. önálló albumát. Szvorák Katalin lemeze a könyvhöz hasonlóan,
szintén a Tölgyfa – testvér címet kapta. Vajon hol máshol kerülhetett volna sor a hivatalos lemezbemutatóra, mint az Országos Idegennyelvű Könyvtárban?

szerkesztő: Klausz Karola
operatőr: Pokrián Péter
vágó: Borbély Viktor

Határtalan Design kiállítás a Bálnában

Június 14-én nyitották meg és augusztus 26-ig látható a Bálnában a régió egyik legdinamikusabban fejlődő, dizájntematikájú rendezvénysorozata. A hazai alkotók mellett cseh, lengyel, német, magyar, olasz, osztrák, román, svájci, szlovák és szlovén bútor-, textil- és tárgytervezők mutatkoznak be. Az idei kiállításhoz egy progresszív ékszerválogatás és tárgyfotótárlat is kapcsolódik. A Domovina nézői pedig megismerhetik a legsikeresebb szlovák és cseh fiatal ékszertervezőket is.

szerkesztő: Klausz Karola
operatőr: Pokrián Péter
vágó: Borbély Viktor

Tartalmas szórakozást kívánunk!

Domovina – Duna – Július 16., hétfő, 7:10
Ismétlés aznap 17:00-tól a Duna World-ön!

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2018/07/domovina_180716.00_02_01_13.Still032-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2018/07/domovina_180716.00_13_32_21.Still036-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2018/07/domovina_180716.00_19_42_18.Still039-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább