Egy hazában: A pomázi Opánke Néptáncegyüttes ma hajnalban indult Bulgáriába

A június 24-i adás tartalmából
 

Az elmúlt vasárnap elkezdődött a táborozás a hazai horvát gyermekek számára a horvátországi Pag szigetén, az Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott oktatási és üdülési központban. A program nagy figyelmet fordít az anyanyelv ápolására és fejlesztésére is – mondta el műsorunknak Muityné Molnár Éva, az Önkormányzat oktatási referense.

A pomázi Opánke Néptáncegyüttes ma hajnalban indult Bulgáriába, ahol egy nemzetközi folklórfesztiválon vesz részt. Magyarországról a Martenica bolgár táncegyüttes is ott lesz a rendezvényen A tánc-találkozó részleteiről még az indulás előtt kérdeztük Krunityné Sósity Anicát, az Opánke művészeti vezetőjét.

Erősíteni kell a kisebbségek szerepét az európai kultúrában – mondta Gál Kinga fideszes EP-képviselő. A római katolikus templom 250-ik, a németség betelepülésének 300ik évfordulóját ünneplik idén az értékőrzésért többször díjazott Tolna megyei Závodon. A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár idén is nagy értékű támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Beiktatták hivatalába Koósz Attilát, a Horvát Köztársaság új Zala és Vas megyei tiszteletbeli konzulját szerdán, azon a nagykanizsai ünnepségen, amelyet a budapesti horvát nagykövetség a horvát államiság és Horvátország európai csatlakozásának közelgő évfordulója alkalmából rendezett. Ritter György: Hazáink-Heimatländer című könyvét mutatják be az Országos Idegennyelvű Könyvtárban hétfőn, június 25-én este 6 órától. Június 29-én kezdődik Gyulán 19. Körös-völgyi Sokadalom, a Dél-Alföld népművészetének ünnepe, amely több, a nemzetiségekkel kapcsolatos rendezvényt kínál.

A békéscsabai Szlovák Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően újult meg teljes egészében a csabai Szlovák Tájház. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 5 millió forintos támogatást biztosított a felújításra és 1 millió forintot az éves működési költségekre. A felújított Tájházat az elmúlt héten adták át. Az ünnepségen Bencsik János járt.

Múlt vasárnap a Baranya megyei Fekeden adták át a 4. magyarországi német tanösvényt. A tanösvények nagy népszerűségnek örvendenek a turisták, diákok és tanárok körében, de Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának oktatási tanácsnoka szerint szerves részét képezik az magyarországi németek oktatási stratégiájának is. Schulteisz Gábor járt a megnyitón.

A budapesti Nikolá Teszlá Szerb Általános Iskolában idén 12-en vettek búcsút az alma matertől. 11-en a Szerb Gimnáziumban folytatják tanulmányaikat, egy diák pedig úgy döntött, hogy Szentendrén tanul tovább. Mándity Predrág is ott volt a ballagási ünnepségen.

A Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete az elmúlt hétvégén tizenkettedik alkalommal rendezte meg hagyományos családi és sportnapját. A rendezvény a mozgáson és a szórakozáson kívül az ízekről is szólt, hiszen a szervezők most is pörköltfőző versenyre invitálták a karokat és az egyetemi egységeket. Idén első alkalommal a pedagógusképző kar Nemzetiségi Intézete is benevezett a versenyre. A német, román és szlovák tagokból álló Idegenlégió csapata a zsűri „Hagyományőrző” különdíját érdemelte ki. Kaupert Júlia először Szabó Zsolt román lektorral beszélgetett.

Pécsudvardi vigasságok elnevezéssel 16. alkalommal tartottak horvát napot a Pécs melletti, bosnyák-horvátok által lakott településen. Minden korosztály megtalálhatta a magának való programot, a helyiek meghívására pedig a környező horvát falvakból is érkeztek vendégek. Sákán Tímea Rónainé Barics Mártát, a pécsudvardi horvát önkormányzat elnökét kérdezte.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – június 24., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Lang János

Tovább a műsoroldalra! >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább