Egyéb

Napközben: Telefonos csalások

A június 14-i adás tartalmából.
 

Telefonos csalások

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság megtiltotta a Magyar Telekom Nyrt. számára azt, hogy a fogyasztók saját számlájuk terhére SMS-ben egy másik telefon egyenlegét feltölthessék. Ez ugyanis lehetőséget adott bizonyos csalásokra és több fogyasztót is kár ért, amikor hallgatott azokra a csaló telefonhívásokra, amelyekben adategyeztetést kértek vagy kisorsolt nyereményt ígértek. bizonyos termékbemutatós cégek, amelyek a nagy médiavisszhang ellenére továbbra is telefonon elcsalják a fogyasztókat egy ingyenes egészségügyi szűrésre, amelyben a fogyasztó vakon megbízik. Mikor azonban ellátogat oda, rájön, hogy termékbemutatón vesz részt, ahol sokszor használhatatlan termékek megvételére veszik rá, neki hamis egészségi eredményeket mutogatva. A „csaló weboldalak” pedig fals ígéretekkel, a kínált termékekkel, szolgáltatásokkal állítólagosan elégedett – és hamis – hozzászólások folyamatos frissítésével, és az aggódó fogyasztóban reményt keltő és meggyőző, de nem igaz állításokkal okoznak kárt.
Riporter:  B.Tóth Erika, Benkő Andrea
Vendégek: dr.Baranovszky György a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, Hajdú József az MTVA Információbiztonsági vezető

Múzeum és modern technika

Nemzetközi díjat nyert a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszalontai Csonkatoronyban nyílt kiállításához kifejlesztett applikációja az applikációval igyekeztek a fiatalok számára is otthonossá tenni a hagyományos múzeumi közeget (nem rég skanzenben is nyertek díjat, Aquincumban is számtalan lehetőség van, hogy visszarepüljünk a múltba)  Az alkalmazás az író szókincsének és utazásainak megismerésére ismeretterjesztő játékokat ajánl, emellett videós tartalmaiban magyar közéleti és irodalmi személyiségek beszélnek Arany munkásságáról és színművészek szavalják az író verseit. Hasonló applikációkkal és a digitalizáció adta lehetőségekkel igyekeznek sok kiállítást a fiatalabbak számára is vonzóvá tenni, de mit vár el a mai látogató egy múzeumi kiállítástól? Mennyire érdeklődő a közönség?
Riporter: Pilisy Csenge
Vendégek: Pröhle Gergely Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaSzentendrei Skanzen, Márkus Zsolt (MTA SZTAKI osztályvezetője): ők fejlesztették a Múzéj app-ot a Múzeumok éjszakája programhoz

Az Év Konyhásnénije

Pályázat keretében keresték  azt a konyhásnénit, aki a leginkább megédesíti a menzán étkező diákok életét. A legjobb iskolai diétás menü receptjére is lehetett  szavazni. Mikor nem csak finom, de egészséges is az iskolai étel, mit jelent az okos tányér program és hogyan küzdhető le az ellentét az otthoni és az iskolai étkezési szokások között?
Riporter: Tarnóczi László
Vendégek: Miháldy Kinga az OGYI dietetikusa, Erdélyi Aliz a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára

Érettség

A héten zajlanak az érettségik, ahol tantárgyi tudásukról tesznek bizonyságot a diákok, de hol derül ki valójában, mennyire érett egy fiatal? Mikor kell képesnek lenni az önálló életre, hány éves kortól engedhetem el egyedül nyaralni, vagy mikortól bízható rá komolyabb házimunka? A legnagyobb kontraszt az érettség esetében mutatkozik: az Y-generáció európai tagjainak 41 százaléka tartja magát megfontoltnak, míg a 35 év felettieknek csupán 6 százaléka gondolja ugyanezt róluk. Szintén szakadéknyi a különbség a szorgalom megítélésében: miközben az ifjabbak 34 százaléka véli úgy, hajlandó erőfeszítéseket tenni céljai elérése érdekében, az időseknek mindössze hét százaléka hiszi ezt róluk. Mit jelent az érettség? Máshogy érik-e a mai ifjúság? Kell-e nevelni, befolyásolni az érettséget?
Riporter: B.Tóth Erika
Vendégek: Krizbai Tímea, a Marosvásárhelyi Sapientia Egyetem adjunktusa  Léder László, pszichológus

IDE KATTINTVA VISSZAHALLGATHATJA AZ ADÁST!

Napközben – Kossuth, június 14, csütörtök, 9:00

Szerkesztő: Zsoldos László és Horváth Ágnes
Műsorvezető: Horváth Szilárd

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább