Egyéb

Napközben: Újító pedagógusok

A június 7-i adás tartalmából
 

Ide kattintva hallgathatja vissza a teljes adást>>>

Kötődés
Minél több gyermek érkezzen egy olyan ember- és családközpontú társadalomba, ahol első élményük a szülői, anyai-apai szeretet, öröm fizikai megtapasztalása, háborítatlan körülmények között. Kötődés címmel rendeztek konferenciát Egerben a családról és a családi gyengédség fontosságáról.

Földkimérés, hallgatói kérés
Évtizedeken át művelte a szőlőjét egy idős ember osztatlan közös tulajdonú területen, de ezt a legutóbbi földméréskor figyelmen kívül hagyták mint írja. Április 18-án az átadás – Csomád 71 hrsz. – helyszínén tudta meg, hogy az általa használt területet másnak mérték ki, és az ő részét pedig az osztatlan közös terület hátsó, gondozatlan, gazos, bokros részére jelölték ki. Hol történhetett a hiba? Létezik-e kialakult szokásjog, amit figyelembe kell ilyenkor venni a terület felosztásánál? Ki, hogyan dönti el, melyik rész kit illet osztatlan közös tulajdon esetén?

Újító pedagógusok, akik saját módszertani fejlesztéseikkel színt visznek a tanórákba.
Általános iskolában és középiskolában is egyre nagyobb kihívás a diákok figyelmének lekötése, de a pedagógusok is egyre kreatívabbak, és már természetes, hogy egyedi ötletekkel színesítik a tanórát. Milyen módszerek kerülnek manapság a tanterembe? Tényleg versenyt kell futni a gyermekek figyelméért?
rip: Tarnóczi
Verses István, Erasmus+ programvezető, Tempus Közalapítvány
Csóti-Gyapjas Dóra, a Creative Elephant Stúdió munkatársa, oktatási szakértő
Bató Ágnes, középiskolai vita projekt kidolgozója, szegedi egyetemről


Kötelező olvasmányok szerepe

Az MTA közelmúltban tartott konferenciát arról, hogy, mi az olvasmányok szerepe a kulturális azonosságtudat alakításában, illetve milyen műfajok a legmegközelíthetőbbek különböző életkorok számára? Sokszor beszélünk arról, hogy Jókait vagy Móriczot nem olvassák el a mai iskolások, de miért fontos mégis, hogy eljusson hozzájuk a történet? A
történelmi filmek, regények különösen fontos szerepet játszanak a diákok identitástudatának kialakulásában, hol, hogyan jutnak ehhez hozzá a fiatalok? Kell-e ahhoz magyar fantasy regény, film vagy történelmi rajzfilmsorozat, hogy mélyebben elgondolkodjanak egy korszakról? Mit tud ma átadni egy pedagógus?

Napközben – Kossuth, június 7, csütörtök, 9:00

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább