×

Egyéb

Domovina: A kiskőrösi Szivárvány Táncegyüttes 40. születésnapja

A június 4-i adás tartalmából

Kondacs Pál és Melis György irodalmi találkozása

Énekével egész életében a szépséget lopta be az emberek életébe Melis György, szarvasi születésű, világhírű operaénekes, aki a szlovák nyelvet sajátította el először. Gyerekkorában tanult meg magyarul, méghozzá olyan tökéletesen, hogy 1974-ben Kazinczy- díjjal tüntették ki. Az operaénekes életéről Kondacs Pál írt szlovák regényt, ami magyarul is megjelent. Ezekről a kötetekről volt szó az április 19-én, Budapest XX. kerületében, azaz Pesterzsébeten rendezett író-olvasó találkozón.
A kerületben sikeres szlovák képviselő-testület is tevékenykedik.

szerkesztő: Hruboňová Iveta, Bencsik János
operatőr: Kajtsa Zoltán
vágó: Csepregi János

A kiskőrösi Szivárvány Táncegyüttes 40. születésnapja
A folklór szerelmesei 1978-ban Kiskőrösön azzal a céllal alapították meg a Szivárvány Néptáncegyüttest, hogy összegyűjtsék és felelevenítsék szlovák őseik sokszínű tánchagyományait.A Szivárvány több évtizedes munkáját rangos kitüntetésekkel ismerték el. 2003-ban a Bács-Kiskun Megyei Közgyűléstől “Bács-Kiskun Megye Nemzeti Kisebbségeiért-díjat”,
2010-ben pedig a “Kiskőrösért-díjat” vehette át. A csodálatos 40. születésnapot egy fantasztikus gálaműsorral ünnepelték meg a zsúfolásig telt kiskőrösi sportcsarnokban.
Felhívjuk figyelémüket, hogy a június 11-i Domovinánkban is Kiskőrösre látogatunkés megmutatjuk, hogyan zajlottak a város szlovák újratelepítésének 300. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségek.

szerkesztő: Klausz Karola
operatőr: Borbély Viktor
vágó: Borbély Viktor

Jó szórakozást kívánunk!

Domovina – Duna – Június 4., hétfő, 7:10
Ismétlés aznap 15:45-től a Duna World-ön!

Videó ajánló

Olvasson tovább