Egyéb

Napközben: Tartsd rendben a környezetedet!

A május 30-i adás tartalmából
 

Gyerektáborok
Egy friss összesítésből kiderült, hogy idén a programozó-robotika és a harcászati táborok a legnépszerűbbek. Tartják pozíciójukat a nyelvi és sport táborok, de nehéz már helyet találni olyan helyeken is, ahol valamilyen speciális, természettudományokat érintő területen képezhetik magukat a diákok, pl. matematika-, sakk-, csillagász-, rádióamatőr táborok. Az árak mérsékelten, de nem számottevően emelkedtek az előző évekhez képest, a heti 15 ezer forintostól a 150 ezer forintosig széles a skála, és akkor még nem említettük a külföldi helyszínekre szervezett tartózkodásokat.

Szív és érrendszeri betegségek megelőzése-testmozgással
Felfestették a szívet formázó túrajelzéseket és helyükre kerültek az utolsó információs táblák is: elkészült hazánk legújabb kardiovaszkuláris túraösvénye a Miskolc melletti Csanyik-völgyben. Ez az első vidéki túra útvonal. mindezt azért, mert Magyarországon a szív és érrendszeri megbetegedések a felelősek a korai halálozásért. Hogyan előzhetők meg ezek a betegségek, az életmód, vagy az örökletesség játssza e a legnagyobb szerepet kialakulásukban? Hol áll Magyarország nemzetközi összehasonlításban ezen a betegség területen? Riporter: B.Tóth Erika Vendégek: Becker Dávid a Magyar Kardiológusok Társasága főtitkára, dr.Kondri Ildikó a Jó Szívért Egyesület tagja, Pál János Viktor az Észak-Erdő Zrt műszaki előadója

Tartsd rendben a környezetedet! Önkormányzatok és településkép
Munkaerő hiányában elmaradoztak az időszakos kaszálások Komló több pontján, ezért az önkormányzat a helybéliek segítségét kéri a fűnyíráshoz. Az idei évben ugyanis kevesebb vállalkozóval sikerült leszerződniük, a közmunkaprogramban dolgozók száma pedig az utóbbi időben több mint a felére csökkent – az érintettek közül sokan az elsődleges munkaerőpiacon tudtak elhelyezkedni. Most a városlakók segítenek, betelt a jelentkezők létszáma a fűnyírásra. Hogyan gondozzák az önkormányzatok területeiket, hol tart a “Fogadj örökbe egy közterületet” program? Riporter: Zsoldos László, Vendégek: Dobos Ágnes a százhalombattai önkormányzat szóvivője, Szabó Tamás a Budapesti XIII.ker. önkormányzat ügyfélszolgálati vezető , Zelényi Endre az egri Kertbaráti Kör elnöke

Drónokkal a terrortámadások ellen
A nyári turistaszezonban egymást érő, tömeges szabadtéri rendezvények biztonsági kérdéseket is felvetnek. A személyes biztonságtudatossági alapelvek betartása mellett, a lehetséges védelmi eszközök között kiemelt szerepet kaphatnak a modern, innovatív technológián alapuló műszaki megoldások. Tengely Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője egy drón technológián alapuló rendszer koncepcióját dolgozta ki a támadások megelőzésére, illetve hasznos tanácsokat gyűjtött össze a személyes biztonság erősítése érdekében.

Ide kattintva hallgathatja vissza a teljes adást>>>

Napközben – Kossuth, május 30, szerda, 9:00

Szerkesztő: Kuti-Hajdufy Eszter – Zsoldos László
Műsorvezető: Banner Géza

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább