Pünkösdkor az apostolok sokféle nyelven szólaltak meg, hogy átadhassák Isten üzenetét az embereknek. A reformációban is fontossá vált, hogy mindenki a maga nyelvén hallhassa az evangéliumot. A siketeknek is joguk van ehhez, de ki segít nekik? Erről beszélget Kompán Julianna jelnyelvi tolmáccsal Fekete Ágnes.
Új nyelveken megfogalmazni Jézus üzenetét, ez a pünkösdi csoda egyik lényege. Ez az állítás kultúrákra is igaz. A mai emberek nyelvén kell megszólalnia annak, aki szeretné, hogy megértsék. A Pápai Református Kollégium új kiállítása erre vállalkozott. A templomban egy rendhagyó kiállítóteret alakítottak ki, amelyet Fekete Zsuzsa összeállításából ismerhetünk meg. Steinbach József püspök, Köntös László főjegyző, Huszár Pál főgondnok, Áldozó Tamás polgármester, és Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumpedagógus mesél az új kiállításról.
Ezen a hétvégén rendezik meg a Ráday utcában és környékén a Református Zenei Fesztivált, amelyről Böszörményi Gergely a program szervezője beszél.

Fekete Ágnes áhítata:
„Ezeket pedig mikor hallották, mintha szíven találta volna őket, és mondták Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” Az apostolok cselekedeteiről írott könyv 2,37

Már a múlt héten elhatároztam, hogy a bocsánatról fog ma beszélni a rádióban, mert mindig azokat a témákat hozom elő, amik engem megérintenek, érdekelnek. Mostanában annyian beszéltek a bocsánatról, hogy azt gondoltam, elmondom majd, mi is igazán a bocsánat. Gondoltam, majd jól kifejtem először is, hogy mi nem bocsánat: Ha valaki egy magas pulpitusról leszól, és akár megbocsát, akár ezt követeli. A bocsánat a közös úton létünk, közös töredékességünk kifejezése. De ahogy ezen gondolkodtam, mintha valaki azt kérdezte volna tőlem: És te hogy vagy ezzel? Ne másoknak osszad az észt, hanem nézz magadba. Meg tudsz bocsátani? Te hogy vagy ezzel? Valami ilyesmi történhetett Pünkösdkor is az emberekkel. Hallották azt, ahogyan Péter elsorolta, mi mindent történt Jézussal, hogyan írták meg a próféták, de egyszerre nem valaki másra, a szomszédjukra, vagy úgy általában értették a dolgot, hanem saját magukra vonatkoztatták. Érdekes, hogy ez a görög szó, a szíven találta őket kifejezés csak itt szerepel az Újszövetségben. A szó a szív átszúrását jelenti, átvitt értelemben a megilletődöttséget, a belső megütközést. Az Ószövetség görög fordításában akkor olvassuk ezt a kifejezést, amikor Izsák megtudja, hogy áldását odaadta Jákobnak, és már nem tudja megáldani Ézsaut. Megérintette, szíven szúrta ez a történés. Róla szólt, az ő egész életéről, múltjáról és létezéséről.
Ott van ez a szó a pünkösdi történetben, de az az igazság, hogy a legtöbb esetben úgy beszélünk a dolgokról, mintha azok nem mirólunk szólnának. Ezért adunk annyi tanácsot is egymásnak. „Bajban vagy, értem, de hát gondolj bele, hogy mennyi ennél sokkal nagyobb baj van.” Az ember tudja ezt. Amikor egy mély gödörben érzem magam, akkor nem tudok másról gondolkodni, és ha valaki másokhoz hasonlít engem, akkor az, nem segít, sőt! Az egész Biblia lényege ez az érintődés. A dolgokat nem önmagukban, nem objektíven nézzük, hanem úgy, mint aki megsebződik általuk. Gondoljuk meg, Jézus hányszor volt így ezzel! Mondhatta volna a bűnös nőnek is jó tanácsait. De nem ezt tette, hanem belenézett a szemébe, és együttérzett vele. Szíven érintette őt ez a történet annyira, hogy a földre kellett hosszasan írnia. Ugyanezeket az érzéseket tapasztalhatjuk, amikor egy-egy beteg ember felé fordult. Nem egy orvos professzor tudományos vizsgálata történt ott, hanem megindultságból fakadó tettek.
Persze, szíven találtként élni nagyon nehéz. Kiszolgáltatottak vagyunk ezekkel az érzésekkel. Nemrég megnéztem egy előadást Brené Browntól, aki egy Amerikában ismertté vált szociális munkás kutató, magyarul is megjelentek könyvei. A sebezhetőség a fő témája. Egy úgynevezett TED videoban mondta el ezt sokmillió ember számára. A szégyent a mai társadalmunk fertőző betegségének tartja, és azt állítja, hogy a sebezhetőség vállalása az, ami megmenthet minket. Az ember nem egy tökéletes, steril lény, mint ahogyan ma szinte kötelezően megjátsszuk ezt. Elmondja, hogy odament hozzá egy apa ezekkel a szavakkal: Itt a családom. De előbb elfogadnák azt, hogyha meghalnék egy lovon, mintha leesnék róla, mert szégyen a bukás. Elmesélte, hogy egyetlen útvonalon hány rettenetesen ijesztő tábla állta az útját gyermeke esetleges elrablásától kezdve a legkülönfélébb lehetséges bajok elkerülésére figyelmeztetve.
Ezek szíven találnak bennünket, és a félelmeket kimondásuk nélkül nem lehet eloszlatni. Pontosan ez a megbocsátás útja is. Egymással szemben áll két csoport. Mindegyik fél a másiktól, mert mást gondol. Ezek az egymással szemben megfogalmazott gondolatok újabb és újabb félelmeket, idegenséget gerjesztenek. „Az a másik hazudik. Ő bánt engem.” Ha képesek vagyunk magunkban ezeket a falakat megnevezni, kimondani aggodalmainkat, akkor indultunk el a bocsánat útján. De ez az út az elején úgy kezdődik, hogy sebezhetővé, érintettekké válunk. A történet engem kérdez meg, és nem általában beszél. Különben bedobozolhatjuk a szívünket, és abszolút biztonságban lesz, soha nem bántanak meg, de nem is tudunk igazán szeretni. Aki szeret, az sebezhető. Aki megbocsát, az szeret. Itt nem arról van szó, hogy a szívemben mérlegelek, és nagyvonalúan elengedek, hanem hogy belekerülök abba a történetbe, szíven talál engem is. Ez az, ami Pünkösdkor megtörtént. Ez az érzés vezette el a tömeget, az első közösséghez, oda, hogy egymásért, együtt imádkoztak és éltek.
Adja meg az Úr, hogy sebezhetőségünk ne akadály, hanem út legyen egymás felé! Ámen.

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth – május 23., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes

Tovább a műsoroldalra>>>