ALPOK-DUNA-ADRIA: Hóvirágok

A május 17-i adás tartalmából.
 

Alpok- Duna-Adria : Hóvirágmánia

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsora.

Slavonski és Bosanski Brod. Két város, az egyik Horvátországban, a másik Bosznia és Hercegovinában. A lakosok közül sokan a Száva folyó boszniai oldalán található finomítóban dolgoztak, amely a háborúban megrongálódott. A felújítását követően a horvát oldalon légszennyezés jelentkezett és ez komoly tiltakozásokat váltott ki.

A hóvirág Spanyolországtól egészen Ukrajnáig, Európa nagy részén elterjedt népszerű növény. Igaz, hogy Szlovéniában a kikeleti hóvirágnak egyetlen fajtája terjedt el, ám a formai sokszínűsége miatt, a szlovén területek a leggazdagabbnak számítanak. A Ljubljanai Egyetem Botanikai Kertje minden évben megrendezi a hóvirágfesztivált, melyre a világ minden tájáról érkeznek botanikusok. Közöttük sok a szenvedélyes gyűjtő, akik a ritkább fajták egyetlen példányáért akár több száz eurót is megadnak.

Valaha, csak a Duna Baját érintő három kilométeres szakaszán, 51 hajómalom működött, megélhetést biztosítva malomtulajdonosoknak, molnároknak, kereskedőknek egyaránt. Mára egy sem maradt belőlük. Hamarosan azonban, a bajai vállalkozók összefogásával, egy vadonatúj hajómalomban kezdik el a Duna partján a gabona őrlését. Igaz, hogy csupán abból a célból, hogy a település közösségi életét és idegenforgalmát fellendítsék. A hajómalom megépítésével azt szeretnék megmutatni a ma emberének, hogy a víz energiáját kihasználva, hogyan lehet környezetbarát módon energiát termelni.

A whiskey ősrégi ital, az írek vagy a skótok találták fel a messzi északon. A bajor tv forgatócsoportja azonban olyan whiskeyt fedezett fel, amelyet ugyan szintén északon készítenek, csak éppen, Bajorországban, a Spessart régióban.

Wilhelm Busch német író és festő fogalmazott egyszer úgy, hogy „Sokan nem szeretik a zenét, mert mindig zajjal jár.“ A tapasztalatok szerint, a rockzene különösen lármás. Annál meglepőbb, hogy éppen, az allgäu-i Irsee kolostorban rendeznek évente rockzenei találkozót. A rendezvényre mintegy 100 amatőr zenész érkezik, hogy kora reggeltől késő éjszakába nyúlóan, szakavatott vezetés mellett, gyakoroljanak és zenéljenek.
Alpok-Duna-Adria Duna TV – május 17., csütörtök 7.10
Ismétlés: Duna World – május 17. csütörtök 16.55

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább