×

„A gyerekek már maguk jelentkeznek, és követelik ki az indulást Virtuózokban.”

Kohán István mesélt a közönség új igényeiről, a tanárok felelősségéről és a versenyzésről.
 

A Virtuózokban versenyző fiatalok szempontjából elég pontosan tudjuk, mit jelent számukra megjelenni a műsorban, sejtjük nézőink reakcióit is, de most arra vagyunk kíváncsiak, hogyan látják a műsort és hatását a zenetanárok. Kohán István klarinétművészt, a Tóth Aladár Zeneiskola művésztanárát is megkérdeztük erről.

– Ön a kezdetektől fogva előválogató zsűritagként követi a Virtuózok versenyét. Zenetanárként mit gondol a Virtuózokról, a műsor közvetlen és közvetett hatásáról?
– A Virtuózok nagyjából megfelezi a zenetanári társadalmat: van, aki teljesen elutasítja a megjelenést a műsor színpadán, és van, aki nagyon várja a következő évadot, hogy el tudja majd indítani növendékét. Az a csoport, mely már negyedik éve követi a műsort, egyértelműen megbeszéli egymással a történéseket. Szóba kerül Boros Misi, Lugosi Dániel Ali, Gyöngyösi Ivett, Kökény Tamás és a többiek is. A szűken vett szakmán kívül szintén visszahallom, hogy egy adminisztrátor, egy jogász, egy kamionsofőr, mindenfajta civil foglalkozású ember is ugyanúgy követi a műsort, és tetszenek neki a gyerekek. Ők talán nemcsak a fiatalok miatt nézik, hanem mert életünk részévé vált mindenütt a versenyzés, ennek televíziós közvetítése pedig önmagában is izgalmas. A Virtuózok nagyon jót tesz a klasszikus zene arculatának. Az elmúlt tizenöt-húsz évben sajnos a tendencia az, hogy bizony zuhanva csökken népszerűsége. Nyilvánvalóan van a Zeneakadémia, a Carnegie Hall, az Újévi Koncert Bécsben, de tudomásul kell venni azt az amerikai közvéleménykutatást is, amely szerint az emberek 92%-a könnyű műfajú zenét hallgat. A maradék nyolc százalékon osztozik csak a klasszikus zene és a jazz. Én régebben nagy lemezgyűjtő voltam, a világ számtalan pontján jártam, és hatemeletes zeneboltokban mindig a zárószinten, egy eldugott sarokban találtam meg a klasszikus és jazz bakeliteket. Egyedül a koncertek maradtak meg ma is érdekesnek – persze a kapcsolódó látvánnyal, fényekkel, kiegészítő közönségvonzó elemekkel –, a Virtuózok pedig erre emlékeztet, ezért is vagyok nagy támogatója.

– Minden kezdő zenésznek a Virtuózokban lenne a helye?
– Azt javaslom, hogy itt vegyük külön a három korcsoportot. Nem mindegy, hogy alapfokon, közép – vagy felsőfokon érkezik a műsorba a jelentkező. De igen, a Nagyoknál én szinte kötelezővé tenném az indulást. Amelyik főtárgytanár erre nem figyel oda és nem készíti fel erre a versenyre a növendékét, az szerintem hibát követ el. Kicsiknél és középfokon pedig lehet ez a megmérettetés a tanulmányi folyamat része, ha a zenetanárok és a műsor jól együtt tudnak működni. Szerencsére sokszor hallom azt is, hogy maguk a tanítványok jelentkeznek, kérik meg tanárukat, hogy támogassák őket nevezésben. Kicsi országban élünk, ahol a komolyzenészeknek nagyon kevés bemutatkozási lehetőség jut – a Virtuózok pedig a legkiválóbb ezek közül. Már az is, ha csak egyetlen televíziós adásban tudja megmutatni magát egy fiatal zenész, nettó nyereség, az arra való felkészülés szintén. A gyerekek egyébként is mindig versenyeznek, a gimnáziumokban minden hónapban mennek valamilyen megmérettetésre – vagy földrajzból, vagy matekból. Ilyen a mai világ.

– Önnek amúgy mit jelent az a szó, hogy virtuóz?
– A szó eredetileg a gyors hangszerjátékot jelenti. De az is egy virtuóz dolog, ha valaki az érzelmeivel és a közönséggel is bánni tud a biztos hangszerjáték mellett. A virtuozitás azt mutatja meg, ki milyen muzsikus, mennyire tudja átadni a színpadról a közönségnek az érzelmeit, a mondanivalóját. És persze ideális cím ennek a műsornak, melyet nem feltétlenül az nyer meg, aki a Dongót játssza.

Névjegy:
Kohán István 1985-ben szerezte meg klarinéttanár és kamaraművész diplomáját a Liszt Ferenc Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézetében, azóta pedig a Tóth Aladár Zeneiskola klarinéttanára. Növendékei közül sokan választották a zenei pályát, egyéni eredményeik is kiválóak: a budapesti és az országos versenyeken sorra nyernek díjakat, tanáruk pedig a felkészítő tanári különdíjat. Emellett tagja a Budapesti Operettszínház zenekarának és a Budapest Klezmer Bandnek. Munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia Kodály-díjjal jutalmazta 2000-ben, „Az év Rádiós koncertjéért” Emerton-díjat kapott 2005-ben, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapest Klezmer Band tagjaként pedig Artisjus-díjat vehetett át. 2015-ben a Budapest Klezmer Band tagjaként Prima Primissima közönségdíjjal jutalmazták munkásságát.

Virtuózok 2018 minden pénteken 19:30-tól a Duna Televízión!