×

Simic Aleksander, a Virtuózok 2017 Kicsik korcsoportjának döntőse mesélt nekünk…

Immár negyedik évadához érkezett a klasszikus zenei tehetségkutató műsor. Sorozatunkban a korábbi évadok szereplőit, győzteseit kérdezzük, hogyan alakult zenei pályafutásuk az elmúlt években, milyen lehetőségekhez jutottak a Virtuózok által.
 

Az osztrák születésű, magyarságára mindig büszke Simic Aleksander a Virtuózok második szériájában is indult – és nagyon megkedvelte a műsort. Sajnos akkor elhangolódott a csellója, de nem adta fel álmát, hogy megmutassa tudását és elvigye a Virtuózok hírét nem csak Ausztriába, hanem édesapja szülőhazájába, Szerbiába is. Állhatatosan gyakorolt, hogy a következő szériában eredményesen szerepeljen, és munkájának meg is lett a gyümölcse: 2017-ben egészen a döntőig jutott.

Tehetsége már a válogatón is megmutatkozott. A szakmai zsűri olyan mély impresszióként élte meg a fiatal csellista játékát, hogy Várdai István úgy gondolta, a kis virtuóz is megérdemel egy maradandó élményt. A világhírű csellóművész a stúdiót elhagyva pár perccel később saját hangszerével tért vissza, és megkérte Aleksandert, játssza el még egyszer Mendelssohn Dal szöveg nélkül című darabját, ezúttal azonban az 1673-as Stradivari csellón. Várdai úgy nyilatkozott, hogy olyan vibrátót és tónust, amivel Aleksander rendelkezik, nagyon rég nem hallott. Aleksander számára az, hogy ugyanazon a felbecsülhetetlen értékű Stradivari-gordonkán játszhatta le ugyanazt a darabot, amit Jacqueline du Pré, életre szóló élmény lett: „”Nagy megtiszteltetés volt, hogy én is ezen a csellón játszhattam” – mesélte Aleksander.

A kis virtuóz a tehetségkutató műsoron kívül olyan versenyeken nyert, mint az Ausztriában rendezett Prima La Musica vagy a dán rendezésű Jugen Musiziert. Édesanyja – aki egyben tanára is – nagyon büszke fia tehetségére és eredményeire. Aleksander jelenlegi kedvenc darabja Haydn D-dúr cselló koncertje, melyet most tanul, és amivel egy újabb versenyen kívánja elkápráztatni közönségét.

A Virtuózok óta nagyon sok élmény érte, több versenyen is indult és rengeteg felkérést kap, játszott a győri Ifjúsági Olimpián és Budapest-szerte számos koncerten vett részt. A tizennégy éves kis művész most fog felvételizni a Bécsi Zeneakadémiára, ahova nagyon reméli, hogy felveszik, és így később csellóművész válhat belőle, idővel pedig szívesen tanítana is. Nagy álma, hogy egyszer a Művészetek Palotájában színpadra álljon és együtt játsszon Várdai Istvánnal.

Virtuózok 2018 minden pénteken 19:30-tól a Duna Televízión!

Tovább a műsoroldalra! >>>