Napközben: a Költészet világnapja

A március 21-i adás tartalmából.
 

Rövid határidők és rengeteg feladat. Egy most megjelent felmérés annak járt utána, hogy mennyi stressz ér minket a munkahelyünkön. A válaszokat egy négy évvel ezelőtti, hasonló felmérés eredményeivel vetették össze és kiderült: csak kissé csökkent a ránk nehezedő nyomás. A legszembetűnőbb, hogy a munkáltatók és a munkavállalók szemléletében nem történt lényegi változás. Ez jól látszik azon, hogy továbbra is keveset sportolva, sokat kávézva és cigarettázva próbáljuk túlélni a munkanapokat. Ezzel foglalkozunk 9 óra után.

Betegápolás, állatvédelem, múzeumi rendezvények támogatása – csak néhány tevékenység abból, amellyel az alapítványok, civil szervezetek foglalkoznak – gyakran hiánypótlóként az adott térségben. Idén tovább egyszerűsödött az SZJA bevallás, amelyet több millió ember számára a NAV készít el, ám a kétszer egy százalékról továbbra is az adózók döntenek. Hogyan lehet rendelkezni az egy százalékok sorsáról? Mit jelent ez az összeg a civil szervezetek és az egyházak számára és mely szervezetek a legnépszerűbbek, ha egy százalékokról van szó? Erről beszélünk fél 10-től.

Néhány nappal ezelőtt még 15-18 fokot mértek, aztán hirtelen visszajött a tél, de ez nem tart sokáig. Hamarosan tényleg beköszönt a tavasz és ezzel együtt a pollenek is megjelennek a levegőben. Magyarországon a lakosság egynegyede szenved pollenallergiában. Hogyan lehet felkészülni az allergia szezonra? Milyen új módszerek vannak, amellyel elviselhetőbbé válik a virágzás időszaka?
Ezzel foglalkozunk 10 óra után.

1999-ben az UNESCO március 21-ét a Költészet világnapjává nyilvánította. Ezen a napon 2. alkalommal rendezik meg a Verselj Győr! rendezvényt, melynek során színes masnikkal átkötött versek jelennek meg a város utcáin: kerítéseken, fákon, oszlopokon, amelyeket a szemfüles győriek levehetnek és elolvashatnak. A félórában beszélünk a különleges kezdeményezésről és arról is, hogy olvasunk-e még verseket? Egyáltalán mennyire van jelen az életünkben a költészet?

IDE KATTINTVA VISSZAHALLGATHATJA AZ ADÁST!

Napközben – Kossuth, március 21., szerda, 9.00

Műsorvezető: Banner Géza
Szerkesztő: Gergácz Anikó

Tovább műsoroldalra >>>

Olvasson tovább