Egyéb

Napközben: Vezess biztonságosan! kampány

A március 9-i adás tartalmából.
 

Vezess biztonságosan! kampány
Tavaly indult és idén is folytatódik a Vezess biztonságosan! ingyenes vezetéstechnikai kampány a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával. Idén több mint ezren vehetnek részt a tréningen, melynek első képzései már elindultak. A jelentkezés folymatos, kora nyárig lehet jelentkezni úrvezetőknek, motorosoknak, teherautósofőröknek. A kampányának alapvető célja, hogy felhívja a figyelmet a vezetéstechnikai tudás fejlesztésének és szinten tartásának fontosságára, főleg a kezdő jogsisok, autósok és motorosok körében.
riporter: Tarnóczi László
vendégek:
Berta Tamás, Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésbiztonsági Központ vezető
Székely Gyula, vezetéstechnikai tanár, vezetéstechnikai instruktor
Szántó István, Csigavér Autós-Motoros iskola vezetője

Hallgassa meg!

Házhoz menő és könyvtár és a könyvtár mint közösségi tér

Több fővárosi kerületben éve óta hagyomány a házhoz menő könyvtár rendszere, melynek célja hogy azok is rendszeresen friss olvasnivalóhoz jussanak, akiknek gondot okoz kilépni a lakásból. Ugyanakkor a könyvtárak ma már kifejezetten közösségi terek, író-olvasó találkozók, baba-mama foglakozások, előadások és továbbképzések helyszínei. A könyvek olvasása felett már többször megkongatták a vészharangot, ugyanakkor úgy tűnik mégis van igény a papíralapú irodalomra is, hisz egy fiatalos új ötletnek köszönhetően a jövőben könyvautomatákat helyeznek el a főváros csomópontjaiban, amelyekből egyetlen érintéssel vehetünk majd ki kortárs és klasszikus zsebkönyveket.
riporter: Nagy Margit
vendégek:
dr. Fodor Péter, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főig.
Kelemen Viktória, Óbuda-Békásmegyer alpolgármester
Lábas Viki, Margaret Island, POKET projekt képviselője

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth, március 9., péntek, 9.00

Szerkesztő: Czifra Szilvia
Műsorvezető: Banner Géza

Tovább műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább