Egy hazában: Magyar-Román Lakodalmas- és Vőfélytalálkozó

A március 4-i adás tartalmából
 

Kedden ülést tartott az Országos Szlovák Önkormányzat közgyűlése. A testület elé 27 napirendi pont került – mondta el műsorunknak Hollerné Racskó Erzsébet elnök. (Iveta Hrubonová)

A Szegedi Helyi Szerb Közösség éves közgyülése március 11-én lesz a szegedi Szerb Klubban. A délelőtti közgyűlés után – ahogyan ez már hagyomány – a civil szervezet férfi tagjai a Nemzetközi Nőnap alkalmából felköszöntik a hölgyeket. Rusz Borivoj, a Szegedi Helyi Szerb Közösség elnöke. (Mándity P.)

Elsőként a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és az Országos Ruszin Önkormányzat nemzetiségi listáját vette nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság. Március 7-én mutatják be Békéscsabán a Cabiansky kalendár 2018-as számát. A fővárosi Román Kulturális Intézet támogatásával két román dokumentumfilmet vetítenek a 10. Budapesti Építészeti Filmnapokon. A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete, Románia Szegedi Főkonzulátusával együttműködve, a tavasz érkezését ünnepli a DuoVivo együttes koncertjével március 6-án, kedden este 6 órától. Fekeden új német nemzetiségi tanösvényt építenek.

A nemzetiségi iskolák és óvodák 330 millió forint kiegészítő támogatást kapnak 2018-ra – jelentette be Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a múlt héten, a Parlamentben. 305 millió forintot 54 nemzetiségi önkormányzat által fenntartott intézmény között osztanak szét, 25 millió forintot pedig hat nemzetiségi kulturális intézmény kap. A támogató okiratok ünnepélyes átadásán ott volt munkatársunk, Schulteisz Gábor is.

Az idei Szent Száva Akadémián a Szerb Országos Önkormányzat Közgyűlése Szent Száva díjjal jutalmazta az MTVA szerb nyelvű televíziós magazinjainak készítőit: Sibalin Györgyöt és Milivojevity Sznezsanát. Az ünnepség után Mándity Predrág beszélgetett velük.

Nemrégiben, egy osztályfőnöki óra keretében a budapesti Szlovák gimnáziumban tartott előadást a szegedi egyetem Szlovák Tanszékének lektora, Ladislav György. A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem tanára nem először dolgozik Szegeden. Miért jó szlovákul tanulni a tiszaparti városban? – Makai Ildikó kérdezte erről.

Gazdag életutat tudhat magáénak a katymári származású Krékity István nyugalmazott zenetanár, karvezető és kántor. Balatinácz Renáta pedagógusi pályájáról, a zene iránti szeretetéről, és bunyevác gyökereiről beszélgetett vele.

11. alkalommal rendezte meg tegnap Pocsajban a Román Kisebbségi Önkormányzat és a helyi önkormányzat a Magyar-Román Lakodalmas- és Vőfélytalálkozót. Az egész napos rendezvényen volt menyasszony- és vőlegénybúcsúztató, folklórműsor, ahol két magyarországi román tánccsoport is fellépett, és természetesen a vőfélyek szórakoztató műsora sem maradhatott el. Mint Bauer Ádám megtudta: az eleki román Hagyományőrző Néptáncegyüttes évek óta részt vesz a rendezvényen.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – március 5., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Lang János

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább