Egyéb

"Tebenned bíztunk eleitől fogva...": az empátia

A február 28-i adás tartalmából.
 

– Vajon mi segít abban, hogy empátiát gyakoroljunk, a beleérző képességünkkel legyünk egymás mellett? Adásunk első részében erről beszélget Bagdy Emőkével Fekete Ágnes.
– Dr. Huszár Pál a Dunántúli Református Egyházkerület gondnoka, és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke éppen a napokban tölti be 10 éve ezt a szolgálatot. Ő az életéről mesél.
– Végül a Református Szeretetszolgálat idei alma-adományairól számolunk be Hegedűs Márk segítségével, aki Hódmezővásárhelyen járt.

Fekete Ágnes áhítata:
”És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magokban egy magas hegyre. És elváltozék előttök, és az ő orcája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség. És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.” Máté evangéliuma 17,1-5

Vasárnap fiunkat egy síversenyre vittük el Mátraszentistvánra. Mivel a pálya mellett van a katolikus templom, így oda mentünk el most istentiszteletre. A kis falu lakossága csak néhány száz fő, de az mellett az út szélén végig autók álltak, többezer ember sétált, nézelődött és sízett. A templomban azt is megtudtuk, hogy nem egyszerű helyzet ez, mivel szinte kezelhetetlen az óriási autómennyiség. Mi szépen beültünk a templompadba, és hetedmagunkkal együtt imádkoztunk. Ennyien voltunk, akik valóságosan és lélekben is felmentünk a hegyre, a többi ötezer ember mellettünk csúszkált. Ilyenek az arányok. Akinek a lelke egy kicsit is elköteleződik Krisztus útján, érzi ezt az arányvesztést.
Szinte minden érdek, minden szándék ma az ellen szól, hogy a lelkünk felmenjünk a hegyre. Hiszen ha már megváltottam a jó drága síbérletemet, csak nem fogok kihagyni egy órát? És tényleg szörnyű lenne ebből törvényt gyártani. Nem kívánom vissza azt az időt, amikor formálisan kötelező volt a templom. Ez lenne az, ha csak Mózes lenne a hegyen, kezében a törvénnyel. Azt sem szeretném, ha valaki evangélizáló sátrakat állítana fel a sípálya mellett, és evangéliumot hirdetne az állig beöltözött, mozogni vágyó embereknek. Ebben az esetben csupán Illés állna fent a hegyen szigorú prófétai tekintettel.
De ott van Krisztus is a hegyen, aki nem szól semmit, csak átváltozik. Titokban ragyog, és ennek a ragyogásnak csak három tanúja volt, Péter, Jakab és János. Neki nem volt szükség többre. Jézust nem érdekli a mennyiség. Az Ő igazi, titkos énjét csak kevés ember látja. Nem mondom, hogy mi ott a templomban mind láttuk. Nem gondolom egyáltalán, hogy bármiben is több volt az a hét ember. Inkább úgy van ez, hogy tanúk lehettünk, és ez egyszerűen jó! Láttuk Jézus arcát, aki most nem elgyötört volt, nem poros és fáradt, hanem fehér és ragyogó. Olvastunk a ruhájáról és az arcáról. A ruha az az ember szerepszemélyisége. Öltözetünkkel valamilyennek látszani akarunk. Az arcunk pedig az, amit nem fedünk be, ami az igazi személyiségünk. Jézusnál vakítóan tiszta volt mind a kettő. A Mátrában akkor hétágra sütött a nap, vakítóan világított minden, és mi ennek a találkozásnak tanúi lehettünk.
A történetben, azon a régi hegyen Péter talán összehunyorította a szemét, hogy meg ne vakuljon, és ezt mondta: Jó nekünk itt lennünk, építsünk három sátrat. Bújjunk el ebben a ragyogásban. Zárjuk ki a világot, nem kell a lenti zűrzavar! Nem kell az ötezer ember, maradjunk a templomban, a hegyi tündöklésben! Itt szeretnék gyönyörködni. Ekkor szólal meg Isten. Péter szavai után az első hang: „Ez az én szeretett Fiam, benne gyönyörködöm, Őt hallgassátok!” Ekkor kiderül, hogy mi valójában Isten gyönyörködésében veszünk részt. Nem az a lényeg, hogy kiválogatjuk, mi tetszik nekünk és mi nem, hol jó lenni, és hol nem, hanem hogy tanúi lehettünk Isten gyönyörködésének. Tanúi lehetünk magának a létezésnek. Mintha ezt mondta volna a Mennyei Atya: enyém a látás, a tietek most már a hallgatás.
Ki kell szűrni ennek a világnak a hangjait, és meghallani Jézust! Dübörög a hókotró gép, jönnek-mennek az autók, gépzúgás és zene-bona mindenütt. Egyik gyerek elesik a pályán, és most kiabál, az apukája felsegíti. Hol van Jézus hangja? Csipognak a madarak… de hol van Jézus hangja? Ez az élet igazi kérdése. Szeretném a legjobbat, a legigazibb hangot választani. Szeretnék tanúja lenni Isten gyönyörködésének ebben a világban, és odafigyelni, hallani az Igaz szót.
Ha nem élesztem magamban fel a vágyat arra, hogy erre figyeljek, és ne a zajra, akkor még, ha a világ legmagasabb hegyén vagyok is teljesen egyedül, akkor sem fogok mást hallani, mint a zajt. Döntenem kell amellett, hogy a legjobbat, a legigazabbat választom, Krisztus útjára lépek, az Ő tanújává válok. Ezt adja meg nekünk Isten. Ámen.

Hallgassa meg!

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth – február 28., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább