"Tebenned bíztunk eleitől fogva...": az emigrációról és az üldözésekről

A február 21-i adás tartalmából
 

A Himnuszról szóló sorozatunk nyolcadik részében Szűcs Ferenc az emigrációról és az üldözésekről beszél.
Pákozdy Ferenc költő maga is átélte az üldözöttséget. A börtönben írt verseit nemrég adták ki Feketekönyv címmel Debrecenben. Unokahúga Pákozdy Katalin és Fenyvesi Félix hódmezővásárhelyi költő mesél Pákozdy Ferencről.
A hódmezővásárhelyiek egy gálaműsort rendeztek annak örömére, hogy a város támogatásával felépült a kárpátaljai Mezővári református óvoda. Hegedűs Márk járt a helyszínen.

Fekete Ágnes áhítata:
„Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, az Úr adta az Úr vette el, áldott legyen az ő neve.” Jób könyve 1,21

Jób mondata ez. Akkor mondta, amikor mindenét elvette az Isten. Sorban felégtek csűrjei, elpusztultak állatai, meghaltak gyermekei, és ő ott állt, kifosztva, magatehetetlenül.
Ha kicsiben is, de valószínűleg mindannyian átéltük már a kifosztottság érzését. Az embert elkapja néha az az érzés, amikor egy embertől elbúcsúzik, vagy elveszít egy munkát, hogy mindene odaveszett, amire felépítette az életét. Ezekben a megingásokban az ember döntési helyzetben van. Előbb-utóbb el kell döntenünk, hogy kiről, miről szól ez a történet. Honnan nézzük dolgainkat? Minél nagyobb az a baj, ami bennünket ért, annál nehezebb megvalósítanunk, hogy ne a saját szemszögünkből nézzük. Hiszen én vagyok az, akit kifosztott az élet. Én vagyok az, akinek fáj, én vagyok az, aki vergődik.
Nekem haltak meg a gyerekeim – mondhatta volna ez Jób is. De valami különös csoda folytán, Jób ebben a helyzetben képes volt egy másik szemszögből ránézni saját magára. Szinte felszállt az égbe, és onnan nézte meg az életét. És így kívülről másként tűntek azok az érzések, amik nagyon fájtak neki. Felülnézetből azt vette észre, hogy először is van mit siratni. Ha pedig van, akkor kapott valamit és valakit, és ezért ennek örülni is tud. Meztelenül jöttünk a világba. Nagyon sokan meztelenül élik le az életüket majdnem testileg is, de lelkileg biztosan. Jób megállapította, hogy kapott Istentől ezt is, azt is. Gazdag ember volt. Nem magának köszönheti, hanem az Isten adta mindezt. De ez a sok minden azért nem lett azonos vele. Nem én vagyok mindaz, amit kapok. Ezek csak ráadások. Az élet a legnagyobb kincs, és ami ehhez még hozzájön az csak még több kincs ehhez a legalapvetőbb dologhoz képest. Erre mondta Weöres Sándor: „Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad!”
Talán messziről nézve Jób is azt láthatta, hogy csupa kapás volt az élete eddig. És ezt nem szabad elfelejteni akkor, amikor vesztünk. Így folytatja Weöres Sándor: „Ha a teljességet ismerni akarod, ne kérdezz semmit, mert rá vonatkozólag minden „igen” és „nem” ugyanazt jelenti;” Talán valami ilyesmi járhatott Jób fejében, amikor messziről nézve összegezte az életét. Az Úr adta és vette, mi a kettő között a különbség? Ha a létezést magát nézzük, nem sok. Minden, amit adunk és veszünk, csak kívül van, csak ajándék az élethez.
Weöres Sándor ugyanezt a gondolatmenetet folytatja: „Ha boldogságot a változótól remélsz, nem a változatlantól; ha öröklétet a változóban remélsz, nem a változatlanban: akár ha tükörképedet akarnád etetni és öltöztetni, s vézna és pucér maradna tested is, tükörképed is.” Az Úr adta, az Úr vette. Az Ő világának nem is az adás és a vevés a lényege. Csak mi vagyunk annyira belekötve ebben a földi rendszerbe, mintha beton lenne. Azt hisszük, hogy életünk minden kérdése azonos azzal, amit testünk most felvesz vagy lead. De Isten világában ez csak részleges dolog. Ő a teljesség! Talán ekkor tudta még a végét is rámondani Jób, áldott legyen az Ő neve! Nem azért, amit a fizikai lelke és teste érzett, hanem azért, ami a lelke, az Istenhez ragaszkodó lénye érzett. Érdemes Jób útján nekünk is bejárni, kicsit önmagunk fölé emelkedve az életünket, és onnan nézni mindent. Ezt adja meg Isten! Ámen.

Hallgassa meg!

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth – február 21., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább