Egy hazában: A szerb államiság ünnepe

A február 4-i adás tartalmából.
 

A szerb államiság ünnepéről emlékeznek meg szombaton, február 10-én a fővárosban és a környékén élő szerbek. A Budapesti Szerb Önkormányzat szervezésében a hagyományos ünnepségnek a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ ad otthont – mondta el műsorunknak Rusz Boriszláv, a fővárosi Szerb Önkormányzat elnöke.
Szerb és bolgár parasztzene a Bánátból címmel jelent meg egy kiadvány, amelyben Bartók Béla gyűjtéséből származó dallamok találhatók – számolt be műsorunknak a szerkesztő, Eredics Gábor.

Csak az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak biztosításával és erős nemzeti identitással lehet erős Európa a 21. században – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Berlinben. Felújítják és bővítik a budapesti Bolgár Művelődési Házat, a magyar és a bolgár kormány támogatásával. Nemzetiségi nyelvi csoportokkal működő, 36 tantermes iskolát tervez létesíteni Szegeden a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Német táncházat tartanak Mezőfalván február 9-én, este 6 órától. Farsangtemetésre készülnek Solymáron. Február 8-án kezdődik és 13-áig tart Mohácson az idei Busójárás. A szegedi Nemzetiségek Háza működésének 20-ik évfordulója alkalmából nyílt csütörtökön tárlat. Előhívás címmel fesztivált rendez a Visegrádi Csoport országainak filmjeiből február 14-e és 17-e között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház.

Ahogyan korábban már röviden hírül adtuk: egy négyszáz fő befogadására alkalmas szerb kulturális központ épül Mórahalmon, csaknem négymillió eurós költségvetésű, határon átnyúló projekt keretében. A párja, azaz egy magyar központ a vajdasági Palicson létesül. A mórahalmi intézmény alapkőletételét a múlt héten tartották. Mándity Predrág is ott volt az ünnepségen.

Bizonyára sokan fogják őszinte érdeklődéssel lapozni azt a 340 oldalas kétnyelvű, magyar-szlovák antológiát, amely „A mi Alföldünk” címmel a dél-alföldi szlovák kötődésű szerzők műveit adja közre. A könyv bemutatóját ott tartották, ahol voltaképpen született: a Békés Megyei Könyvtárban, Békéscsabán. Bencsik János összeállításában először Rakonczás Szilviát, a könyvtár igazgatóját halljuk.

A Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében nyílt meg a napokban a Temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészet és Design Karán vizuális művészeti doktori fokozatot szerző Sinkó János, Kovács Keve, Molnár Sándor és ifj. Holler László képzőművészek kiállítása. A tárlat kurátora a nagyváradi Körösök-vidéke Múzeum igazgatója, Aurel Chiriac, aki az alkotók doktori képzésének témavezetője volt. Őt, valamint Kovács Kevét, és Molnár Sándort kérte mikrofon elé Kreszta István.

Új bemutatóra készül a Szekszárdi Német Színház. A Hogyan nevezzelek című, egy gyermek névválasztása körüli bonyodalmakat boncolgató, francia humorral fűszerezett darab túlmutat egy könnyed esti vígjátékon. Azt feszegeti, hogy mennyire vagyunk a klisék foglyai, tudatában vagyunk-e ennek egyáltalán, és készek vagyunk-e túllépni az ezek által felállított határainkon. Gerner Éva Tömöry Péter rendezővel beszélgetett.

Szép sikereket értek el a pécsi csapatok az V. és VI. korcsoportos kosárlabda diákolimpia debreceni, országos döntőjében. Az idei fináléba, története során először, bejutott a Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont is, amely a nagyon jónak számító negyedik helyet szerezte meg, így büszkén érkeztek haza a fiúk Pécsre. Mándityné Zsivkovics Ágnes kísérőtanárt, illetve Mándity Márkot, a csapat egyik meghatározó játékosát Füri Tamás kérdezte.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – február 4., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Lang János

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább