"Tebenned bíztunk eleitől fogva...": beszélgetés a Himnuszról

A január 31-i adás tartalmából
 

A Himnuszról szóló beszélgetésünkben Szűcs Ferenc azt mondja el, hogy mit jelent az a kifejés, hogy „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.
Kalandos életéről, hitéről beszél a Leányfalun élő Szász István Tas, aki az ottani református gyülekezet egyik oszlopos tagja. A háza egyben múzeum is, ugyanis összegyűjtött mindent, ami a Hitel folyóirat elindulásával és életével kapcsolatos.

Fekete Ágnes áhítata:
„Szólt az Úr… a homályosság közepéből nagy felszóval… és mikor a szót a sötétség közepéből hallotta nép és ezt mondta: …e mai napon láttuk, hogy az Isten emberrel szól, és ez mégis él.” Mózes ötödik könyve 5,22-24

A mai korunkban a nyelvnek egy különleges helyzete alakult ki a világháló miatt. Manapság, ha valamit szeretnénk megtudni, akkor kinyitjuk a számítógépet, és a keresőbe beírunk egy szót, aztán még egyet, és így találunk meg verseket, így tudunk meg történelmi tényeket, így tájékozódunk a politikai életről, és így is vásárolunk. Igen ám, de gyakran az emberek nem jól nevezik meg például azt a gyümölcsöt, amit keresnek, mert például nem tudják, hogy az eper igazából szamóca. Mivel nem elég tájékozottak, ezért az általuk ismert szót ütik be a gépbe, így aztán lassan mindenki a helytelen kifejezést fogja használni, mert a világháló a tömeges keresésekre figyel és nem a szabályokra. Észrevétlenül alakul át a nyelvünk, és fel sem tűnik talán nekünk, hogy a nyelvünk kénytelen átalakulni egyszerűen a keresések miatt. Ez azt jelenti, hogy egyre pontatlanabbul fejezzük ki magunkat, és egyre kevésbé fogjuk megérteni a finom részleteket egy-egy területen.
Ezen gondolkodva merült föl bennem a kérdés, vajon szólhat így hozzánk Isten? Vajon meghalljuk az Ő szavát? Persze, tudom a hivatalos és gyors választ erre, Isten szól a Szentírásban, és szólt Krisztusban, az Ő élete, halála és feltámadása által. De ha nincs az a nyelv, nincs az a nyelvi készség bennünk, hogy keressük a pontos megértést, akkor hogyan tudna szólni? Ha a gépeink eleve szép lassan homályosítják fogalmainkat egyszerűen azért, mert tömeges felhasználók számára kínálnak tömeges tudást, akkor ebben minden egyes szó lejáratódik még akkor is, ha egy-egy ember helyesen használja a szavakat, ha vannak még, akik a dolgok mögötti értelmet kutatják.
Eszembe jutott az a nagyhomály, az a felhő, amiben Isten megjelent Mózesnek. Nem láttak semmit, csak hallottak. Mintha most fordítva lenne, nem hallunk semmit, csak látunk.
Vajon hogyan alakult ki akkor, a Tízparancsolat tábláinak megkapása után megértés? Hogyan volt lehetséges, hogy a távoli, a szent, az ismeretlen Isten szavát egyáltalán megértse az ember? Az első lépés a megértés útján mindenképpen a döbbenet. Ha nem tudunk csodálkozni, ha nem ér el bennünket az a megdöbbentő felismerés, hogy Isten szent és nem ebből a világból való, viszont velem evilági pöttöm lénnyel beszélgetni akar, akkor nem fogunk hallani. Szükségünk van a megdöbbenés, a csodálkozás, az elámulás pillanatára minden megértéshez. Ha csak püföljük a klaviatúrát, keresünk, és illesztgetjük a szavakat egymáshoz, soha nem fogunk semmit megérteni.
A második lépés az, hogy felismerjük, Isten valóban szólni akar. Ő azt szeretné, ha itt a földön megvalósulna az, ami az égben. Nem távoli, szellemi úrként vagy titokzatos erőként akar jelen lenni az életünkben, hanem szeretne valóságos tapasztalattá válni. Itt van a mindennapjainkban, benne van minden átnyújtott pohár vízben. Isten nem tud hozzánk szólni, ha ezt nem tudjuk elképzelni. Ezért volt fontos az, hogy egy nagyon gyakorlatias Tíz Ige, Tíz Parancs volt az, amelyik a legkonkrétabb valóságában Isten szava volt.
A megdöbbenés és képzelőerőnk felszítása azok az emberi vonatkozások, amik segíthetik életünk folyamán az Isten megértésének a tapasztalatát. Ezt adja meg Isten! Ámen.

Hallgassa meg!

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth –  január 31., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább