G7: mi az a blokklánc technológia, és hol lehet szerepe a jövőben?

A január 28-ai adás tartalmából
 

Hallgassa meg!

Január 30-án a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg Magyarország első olyan „blockchain” tematikájú konferenciáját, amelyen arról lesz szó: hol lesz alkalmazható a jövőben a blokklánc-technológia. Szilágyi Imre, a konferencia szervezője beszél erről.

Az úgynevezett Startup Campus programok arra hivatottak, hogy az egyetemi ötletek ne vesszenek el. Az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. bábáskodásával az elmúlt két évben már sok egyetemi ötlet kapott kockázati tőkét. Mostanra már a legjobb reménybeli cégek Berlinben is megmérettethetik magukat. Kik juthatnak el ide, és hogyan zajlik mindez?
Galla Zoltán, a Startup Campus Berlin társalapítója, és ügyvezető igazgatója, valamint Ellenrieder Gergely, az AIRU cég vezetője a vendégünk.

Idén és a jövőre is 3,9 százalékos globális gazdasági növekedést vár a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet 0,2 százalékponttal javított előrejelzésén, amit többek közt azzal indokolt: ó hatása lehet a vállalati teljesítményekre az amerikai adóreformnak. Kiss Mónikát, az Equilor vezetőjét kérdezzük.

G7 – Kossuth – január 28., vasárnap, 13:06

Szerkesztő-műsorvezető: Szentgáli Edit

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább