Napközben: a jáki templom felújítása

A január 10-i adás tartalmából.
 

Januártól elindult az elektronikus Ügyfélkaput leváltó új felület, amelyen az eddigieknél is több ügyet intézhetnek el a felhasználók. Jelentősen könnyebbé válik az ügyfélkapu használata, mivel egy egységes felület jön létre, amin keresztül a szolgáltatókkal, illetve az önkormányzatokkal lehet a kapcsolatot tartani és több ezer ügyet lehet elintézni. Ezzel együtt januártól a rendőrségnél is lehet már elektronikusan is ügyeket intézni. Hogyan működik az új rendszer és milyen ügyeket lehet intézni elektronikusan az új felületen?

Hallgassa meg!

Január 6-val, vízkereszttel véget ért a karácsonyi ünnepkör, a településeken megkezdték a karácsonyfák begyűjtését. Hogyan gyűjtik össze a fenyőket és mi lesz a kidobott karácsonyfák sorsa? Az elmúlt években egyre többen vásároltak műanyag fenyőt is, amelyek most kezdenek tönkremenni. Mit lehet tenni velük, hová lehet vinni a kidobásra szánt műfenyőt? A nagyvárosokban a több emeletes házakból sokan még mindig az ablakokból dobják ki a fenyőt, de kié a felelősség, ha valakit eltalál vagy ráesik egy gépkocsira és komoly kár keletkezik?

Hallgassa meg!

Január elsejétől számos új, az autósok költségeit és adminisztrációs terheit csökkentő előírás lépett hatályba az e-matricás rendszerben. Az egyik legfontosabb intézkedés lehetővé teszi, hogy pl. a véletlenül díjköteles útszakaszra tévedő autósok az utazás megkezdése után is megvásárolhatják az e-matricát. Változások és tanácsok autóval útra kelőknek.

Hallgassa meg!

Hamarosan megkezdődhet a jáki templom felújítása, amely az ország egyik legszebb románkori temploma, a győri bazilika rekonstrukciója pedig nem olyan régen fejeződött be. Csak két példa a közelmúlt és a közeljövő azon templomfelújításairól, amelyek turisztikai szempontból is jelentős látnivalót kínálnak. Mennyire védjük szakrális értékeinket, mennyire állnak rendelkezésre ehhez megfelelően képzett szakemberek és milyen hozadéka van mindennek a turizmus számára? Műemlékvédelem és turizmus.

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth január 10., szerda, 9.00

Szerkesztő: Gergácz Anikó
Műsorvezető: Banner Géza

Tovább műsoroldalra >>>

Olvasson tovább