Mint annyi gyereknek, nekem is volt bogármegfigyelő korszak az életemben. Melybe az öcsémet is bevontam. Üres fagyisdobozokba gyűjtöttünk különböző bogarakat, és mindent megadtunk nekik, amik a mi elgondolásunk szerint nélkülözhetetlen volt számukra az életben maradáshoz. Ezek a létszükségletes dolgok pedig a következőket jelentették: letépett fűszálak, lecsapkodott legyek/muslicák, valamint hangulatos, a természetes környezetet utánzó playmobil növények és egyebek, amik még kellhettek. Például egy játék kád, amit megtöltöttünk vízzel, hátha kedvük támad fürdőzni,de ugyanakkor itatóként is szolgált. Nyáron kezdődött ez az időszak, amit a Balatonnál töltöttünk, így ez nem volt gond,a kertben hagytuk a dobozokat. Ám jött az ősz, kezdődött a suli, így hazamentünk Budapestre. Anyukánk legnagyobb örömére azonban továbbra is rendületlenül figyeltük a kis bogarakat. Sikerült elfognunk 4-5 poloskát,amit be is raktunk megfigyelésre a dobozba, és nagy körültekintéssel elhelyeztük a gyerekszoba közepén a lakásban. Azonban egyik reggel, amikor indultunk a napi megfigyelésre, nem találtuk őket a dobozban. Elpanaszoltuk anyukánknak a tragédiát, aki nem egészen ugyanott látta a bajt, mint mi. 3 napig egy ablakot sem volt szabad becsuknunk, és mindenki árgus szemekkel kereste a kis bűzbombákat. Utána abban maradtunk, hogy csak nyáron lehet folytatni a megfigyeléseket, a dobozokat szigorúan a kertben tartva Balatonon.

Azért szerettem a Válasz-utak tagja lenni, mert minden péntek délután megkövetelt tőlem egy összeszedett, jól átgondolt véleményt, amit aztán a legkülönbözőbb emberekkel vitathattam meg. Élvezet volt minden héten, újra meg újra valami izgalmas témával foglalkozni, adott esetben egy olyannal, amivel eddig nem is találkoztam, így azonban szélesíthettem a látóköröm. Természetesen ezeknek a pénteki alkalmaknak a sok nevetés, jókedv és mérhetetlen mennyiségű Fornetti is a szerves része volt, ami elengedhetetlenül szükséges a jó felvételek érdekében.