Egyik nyáron készült ez a kép Balatonon a nyaralónknál. Emlékszem, hogy aznap egész végig szakadt az eső. Nagyon vártuk, hogy kicsit tisztuljon az idő, és ki tudjunk menni megnézni a halainkat. Akkoriban a tesóim imádtak pecázni én meg mindig csatlakoztam hozzájuk, hogy ne maradjak egyedül. Az elején én is élveztem a pecázást, de hamar ráuntam a dologra. Viszont amit én is szerettem az a halak gondozása volt. Mindig kis lavórban tartottuk őket egy két napig, aztán visszaengedtük őket a Balatonba. Akkor még imádtam mindenféle sikamlós állatot fogdosni. Halakat, békákat, meztelen csigákat. Azóta azt hiszem ha kényszerítenének is nehezen menne…

Azért volt nagyon jó Válasz-Utasnak lenni,mert mindig elmondhattam a véleményem mindenről. Senki nem korlátozott, senki nem nézett le vagy szólt le amiatt amit gondolok. Senki se mondta, hogy még gyerek vagyok és nem látok bele a dolgokba igazán. A mai napig is boldogan tekintek vissza a stúdióban zajlott beszélgetésekre, vitákra. Imádtam, hogy hogyha beültünk a stúdióba onnantól kezdve csak mi voltunk és az a téma. Hogy rengeteg nézőpontot megismerhettem a többiek által, és olyan témákról beszélgettem, amikről talán még a mai napig se beszéltem volna, ha nem vagyok Válasz-Utas. Nagyon sokat köszönhetek ennek az adásnak. Leginkább azt akivé váltam a péntek délutáni felvételek és a válasz-utas barátaim által.