Ez a kép az első (és azt hiszem egyetlen) év végén készült, amikor táncoltam. Nem voltam egy őstehetség, úgyhogy abba is hagytam. Öt évesen inkább volt az erősségem a mosás (folyton a csapnál álltam egy zsámolyon és kendőket meg plüssállatokat mostam) és a madarak latin neveinek ismerete, amit apukám tanított meg. Nem sok konkrét történetre emlékszem ebből az időből, de azt tudom, hogy imádtam az óvodát és nagyon vidám voltam. Sokat játszottunk hercegnőset, igazi lányos kislány voltam, a kopogós cipő és a pörgős szoknya elengedhetetlenek voltak.

Válasz-utasnak lenni nem csak maga a „rádiózás” miatt jó (ami úgy gondolom elég kiváltságos és izgalmas dolog és sok tapasztalatot jelent), hanem mert olyan társaságban lehetek, ahol el tudom engedni magam és tudom, hogy senki nem előítélettel fogja meghallgatni a mondanivalómat, hanem igazi érdeklődéssel.