A kiskori kép egy februári délután készült amikor elmentünk szánkózni a nagy fekete német juhászommal és apukámmal az erdőbe. Csak annyira emlékszem, hogy a kutyusom, Zénó meglátott egy őzet és úgy elrántotta a szánkót, hogy nagyot esve a hóba huppantam. Ez annyira tetszett, hogy kértem Zénót, még-még de nem volt több őzike.

Ha egy szóval kéne leírnom azt, hogy milyen válasz-utasnak lenni, az lenne, hogy: FELTÖLTŐ. Nagy dilemma volt , hogy bevállaljam-e azt, hogy minden péntek délután lesz állandó programom, de nagyon örülök, hogy bekerültem , mert rengeteg pluszt ad nekem. Fantasztikus egy ilyen csapat tagjának lenni, és őszintén beszélgetni bármiről. Sosem felejtem el az első felvételt, ami után olyan boldogan mentem haza, hogy anyukámnak fél óráig meséltem, hogy mindenki milyen kedves és közvetlen.