A kiskori képen Velencében jártunk a családommal. Akkor még nem is gondoltam, hogy milyen meghatározó szerepet fog játszani az életemben Olaszország; azóta már egy év olaszországi cserediáksággal a hátam mögött olasz szakos tanárnak tanulok az egyetemen, és alig várom, hogy még egy szemesztert, vagy évet Olaszországban töltsek.

A rádiózás mindig óriási élmény volt számomra. Négy éven keresztül szinte minden péntek délutánomat a Bródy Sándor utcában töltöttem a stúdióban, újabb és újabb adásokat készítve. Azért vált a szívem csücskévé a rádiózás, mert a stúdióvendégeknek és a riportertársaknak hála rengeteget tanulhattam, sok nézőpontot és véleményt megismerhettem, aminek hatására egy jóval nyitottabb, elfogadóbb ember lettem. A riportertársakkal és a szerkesztőinkkel szinte egy családdá váltunk, mindig nagyon szerettem az érzést, mikor beléptem a rádió épületébe, és az üvegajtón keresztül megláttam a sok ismerős arcot. Azóta nyilván rengeteget komolyodtunk, másképpen, árnyaltabban látjuk a dolgokat, de végtelenül jó szórakozás volt az a négy év, amíg részt vettem a műsor készítésében, és nem cserélném el ezt az időszakot semmiért.