Fölszállott a páva - 2017

Fölszállott a páva: gratulálunk nyertes szavazóinknak!

Nézzék meg a nyertesek névsorát!

A produkció adásaiban a szavazók között az adásban ismertettek alapján nyereményeket sorsoltunk ki. Minden élő adásban a nézőkkel és szavazókkal, képpel és elhangzással ismertették az egyes nyeremény-fastruktúrát.

A szavazás eredményének meghatározásakor (lezárás, sorrend, arányok), illetve a nyeremények sorsolása közjegyző jelenlétében történt, amelyről jegyzőkönyv készült.

Azok között a résztvevők között, akik helyes formában adták le érvényes szavazatukat, a TNM közjegyző jelenlétében a számítógépes véletlenszerű algoritmus segítségével kisorsolta a nyerteseket.

 

AZ ELSŐ KÖZÉPDÖNTŐ NYERTES SZAVAZÓI (december 15.):
Varga Zoltán (Debrecen)
Nyeremény: egy 2 éjszakás, 2 személyes wellness pihenés a Hajdúnánási Aranyszalma Gyógycentrum jóvoltából.

Regényiné Demeter Mónika (Lövő)
Nyeremény: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar felajánlásából két darab páros belépő, a Budapest Jazz Orchestra- val közösen, A diótörő jazz- be öltöztetve című előadásra december 19- re.

Taskóné Dr. Lakatos Zsuzsanna (Debrecen)
Nyereménye: egy 30 000 Ft összegű vásárlási utalvány, a Néptáncosok boltja felajánlásából.

 

A MÁSODIK KÖZÉPDÖNTŐ NYERTES SZAVAZÓI (december 22.):
Molnár Róbert (Gyimesközéplok (Lunca de Jos))
Nyereménye: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar felajánlásából két darab Farkas Ferenc hangversenybérlet a 2017- 2018- as szezonra.

Horváth Borbála (Bárdudvarnok)
Nyereménye: egy 2 éjszakás, 2 személyes wellness pihenés a Hajdúnánási Aranyszalma Gyógycentrum jóvoltából.

Joó Attiláné (Püspökladány)
Nyereménye: egy 30 000 Ft összegű vásárlási utalvány, a Néptáncosok boltja felajánlásából.

 

A DÖNTŐ NYERTES SZAVAZÓI:
Utasi Béla (Márkó)
Nyereménye: szállás 2 fő részére, 3 éjszakára félpanzióval és spa használattal. A nyereményt és a családi élményeket, az erdélyi Danubius Health Spa Resort Szováta biztosítja.

Erdei Erzsébet (Érd)
Nyereménye: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar felajánlásából két darab Farkas Ferenc hangversenybérlet a 2017- 2018- as szezonra.

Komáromi Péter (Budapest)
Nyereménye: egy 2 éjszakás, 2 személyes wellness pihenés a Hajdúnánási Aranyszalma Gyógycentrum jóvoltából.

Szabó Árpád (Kolozsvár)
Nyereménye: egy 30 000 Ft összegű vásárlási utalvány, a Néptáncosok boltja felajánlásából.

image001

ITT olvasható az SMS szavazás leírása és szabályai!

Tovább a Fölszállott a páva oldalára >>>