"Tebenned bíztunk eleitől fogva...": Aki igaz ember volt

A január 3-i adás tartalmából
 

Milyen különleges, ritka dolog, hogy a himnuszunk egy imádság, amely Kölcsey Ferenc református gyökerű gondolatvilágát tükrözi. Ezért érdemes ezt a költeményt teológiai, lelki módon értelmezni. Egy sorozatot indítunk mai adásunkban, ahol Szűcs Ferenc teológiai emeritus professzor beszél majd a Himnuszról.
Fekete Ágnes Leányvárra látogatott el a Hivatásőrző Házba, amelyet elsősorban katolikus papoknak tartanak fenn, de számos más felekezethez tartozó lelkész is kapott már ott segítséget, amikor alkoholgondjai voltak. A Ház munkatársai közül Magyar Balázs pszichiáter, Dióssy Iván katolikus pap és Hidász Zoltán, a Ház vezetője szólal meg.

Fekete Ágnes áhítata:
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.Máté evangéliuma 1,18-20

A házasságközvetítés teljesen elfogadott volt a legtöbb kultúrában egészen az elmúlt évszázadig. Izraelben is így volt ez. A szülők, akik hasonló értékrendet vallottak, megbeszélték, hogy gyermekeik házasok lesznek. Minden bizonnyal így történt ez Máriával és Józseffel is. Ha József igaz volt, akkor Mária családja is igazhitű volt. Amikor Mária elérte azt a kort, hogy férjhez mehetett, akkor a házasságkötés előtt egy évvel eljegyezték őket egymásnak. A házassági megállapodás ekkor született meg. Ez nem jelentette azt, hogy összeköltöztek. Mégis, a jegyesség felbontása csak ugyanolyan feltételekkel volt megengedve, mint a válás. „Nekem vagy szentelve”, „nekem vagy eljegyezve”, ezeket a szavakat kellett kimondania vagy leírnia a párnak. Ha viszont a nő úgymond félrelépett, hűtlenné lett, akkor annak égi-, halálbüntetés a következménye. Ki kell irtani a gonoszt a nép közül! Ez nem volt egyéni döntés kérdése, ez kötelező volt. Törvény elé kell citálni az állapotos lányt. Kőzápor a bűnösre! József azonban nem teszi ezt meg. Magyarán, megtagadja a törvényt Mária érdekében.
A történelem, de saját életünk legbolondabb kérdései így kezdődnek, mi lett volna ha. Mégis kérdezzük meg ezt a buta kérdést, mi lett volna, ha Jézus nevelőapja betartja a törvényt? Mi lett volna, ha József nem hallgat az álomra. Mi lett volna, ha ez a csendes ember nem figyel Isten titkos üzenetire? Ahogyan például Pilátus sem hallgatott felesége álmára. Fontosak ezek a jelentéktelennek tűnő részletek, hogy Jézusnak volt egy nevelőapja, aki igaz ember volt, akinek fontosabb volt Mária, mint a törvény. József Istenre és az emberre figyelt. Nem is tudunk róla többet.
Ritkán gondolunk bele abba, hogy Jézus életben maradása azért volt lehetséges, mert József ilyen volt, mert József megszegte irgalmasan a törvényt, és nem arra figyelt, hogy mit szólnak majd az emberek. József egyetlen láncszem volt egy családfában, amely Isten kiválasztásáról szólt. A zsidó nép történetében pedig a legfontosabb, hogy megkapták a törvényt, hogy azzal élnek. De ez a láncszem, József Mária és a kisgyermek mellett állt és nem elsősorban a törvény mellett.
Mai világunkban, amelyben rendszerek és törvények hálójában élünk, érdemes napról napra megkérdeznünk saját magunktól: Érezzük-e még Isten irgalmát magunkon? Technokrata világunkban sokszor látjuk magunkat egy számjegynek vagy egy adatnak. Törvényekkel, jogszabályokkal közelít felénk megannyi hivatal, de Isten nem. És ahogyan Mária védelem alatt állt és nem esett rajta szégyen, úgy rajtunk sem esik Isten felől, mert bár ma, nem a zsinagóga vesz minket a szájára, de ha egyszer a sajtó megtalál valakit, akkor az illető ezt soha nem mossa le magáról. Isten mégis, már Jézus bölcsőjénél József személyében megadta a személyes szeretetet és az irgalmat a szabályok és a megszégyenítés világában.
Isten ereje erősebb, min ez a világ. Ezért most a személyesség és az irgalom erejét kívánom minden kedves hallgatónknak a 2018-as esztendőre. Ezt adja meg Isten! Ámen.

Hallgassa meg!

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth –  január 3., szerda, 13:30

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább