Vasárnapi újság: Első a család

A december 31-i adás tartalmából.
 

A törvényesség őrzői. Az Állami Számvevőszéket Domokos László véleménye szerint mindig azok támadják, akik hibát követtek el, és azt nem akarják kijavítani. Az objektív felelősség megteremtése mérhetően csökkentette a szabályok elkerülését. Hogyan sikerül az új jogszabályok segítségével csökkenteni a korrupció lehetőségét?

Első a család. A 2017-es év sokféle változást hozott a családtámogatási rendszerben, és 2018-ban, a család évében is folytatódik ez a folyamat. Novák Katalin államtitkárral az elmúlt esztendő eredményeiről és a következő és terveiről beszélgetünk.

Civilek nem csak ellenzékiek lehetnek. A Civil Összefogás Fórum se nem kormánypárti, se nem ellenzéki, az ország vezetését a nemzeti ügyek szolgálata alapján ítéli meg. Csizmadia László alapító elnököt az MVM támogatás ügyében a szervezetet ért támadásokról és a CÖF-CÖKA önként vállalt feladatairól is kérdezzük.

Hol a sajtószabadság mostanában? A jelek szerint nem a nyugati világban. Gajdics Ottó és Bayer Zsolt szerint lassan ugyan változik a migrációval kapcsolatos alapállás, de a Nyugat A törvényesség őrzői. Az Állami Számvevőszéket Domokos László véleménye szerint mindig azok támadják, akik hibát követtek el, és azt nem akarják kijavítani. Az objektív felelősség megteremtése mérhetően csökkentette a szabályok elkerülését. Hogyan sikerül az új jogszabályok segítségével csökkenteni a korrupció lehetőségét?

Mezőség, a Holt tenger tükrében. Ezzel a címmel jelent meg Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla legújabb könyve. Az ezerarcú Kárpát-medence keleti peremének mocsaras-zöld alföldje, dimbes-dombos vidéke örök titkokat rejt. A Mezőség valóságban is fellelhető helyszíneit mutatja be az album képekkel, valamint Makkai Sándor, Wass Albert és Sütő András regényeiből idézett gondolatok segítségével. A kötet születéséről a szerzőpáros házaspárt kérdezzük.

Ide kattintva vissza tudják hallgatni a mai adást! >>>

Vasárnapi újság – Kossuth – december 31., vasárnap, 6:00

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább